Az indiai lakosság kétharmada megfertőződhetett koronavírussal egy friss kutatás szerint
2021. július 21. – 09:41
frissítve
Indiában a 6 év feletti lakosság durván 67 százaléka fertőződhetett meg koronavírussal egy friss, júniusi és júliusi adatokból dolgozó felmérés szerint, melyben az indiai egészségügyi kutatásért felelős tanács (ICMR) 21 tagállamban 36 227 embert megvizsgálva arra jutott, hogy a vizsgáltak kétharmada rendelkezik antitestekkel. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyjából 400 millióan még mindig nem védettek a vírussal szemben az országban – írja a BBC.
Az ICMR-nek ez volt a negyedik hasonló kutatása, a legutóbbi, februárban megjelent felmérésben még csak a felnőtt lakosság 21 százaléka rendelkezett antitestekkel a vírus ellen. A mostani kutatás során már a 6 és 17 év közötti gyerekeket is belevették a képletbe, náluk a vizsgált 8691 minta több mint feléből mutatták ki az antitesteket. A felmérésben egészségügyi dolgozókat is vizsgáltak, a 7252 minta 85 százalékában kimutatták az antitesteket. Az antitestek prevalenciája a 45–60 év közötti korosztályban volt a legmagasabb, a tőlük érkezett minták 77,6 százalékában volt kimutatható.
A szervezetet vezető dr. Balram Bhargava azt is elmondta, hogy sem a nők és a férfiak között, sem pedig a városban és a vidéken élők között nem volt különbség, a nem oltottak és az oltottak között viszont igen. Előbbi csoportban 62,3 százalék volt az arány, utóbbiban pedig 81, ami 89,8 százalékra kúszott fel azoknál, akik már mindkét dózist megkapták. Bhargava szerint az eredmények alapján egyértelmű, hogy
látszik a fény az alagút végén, de nem szabad hátradőlni, a járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket pedig továbbra is be kell tartani.
A szakember beszélt az iskolanyitásról is, mint mondta, a gyerekeknél nagyjából olyan az antitestek prevalenciája, mint a felnőtteknél, azt pedig tudni lehet, hogy ők egyébként is jobban megbirkóznak a vírussal – szerinte ennek köszönhető, hogy több skandináv országban egyik hullámban sem zárták be az általános iskolákat. Bhargava úgy véli, hogy ha az indiai kormány elkezdi fontolgatni a nyitást, az általános iskolákkal lenne érdemes kezdeni, a tanárokat, buszsofőröket és egyéb személyzetet pedig érdemes lenne maradéktalanul beoltani.
Indiában már több mint 31 millió koronavírusos esetet és 400 ezer ehhez köthető halált jelentettek, a napi esetszám azonban jó ideje folyamatosan csökken, jelenleg éppen 40 ezer alatt van. Összehasonlításképp: a második hullám májusi tetőzése idején 400 ezer fölött is járt ez a szám. A szakértők szerint ugyanakkor nincs kizárva, hogy jönni fog a harmadik hullám, egyrészt a különféle variánsok miatt, másrészt pedig mert folyamatosan érkeznek a beszámolók tömegekről a piacokon, illetve a népszerű turistahelyeken. Indiában egyébként nemcsak a koronavírus-járvány okoz hatalmas problémát, hanem a koronavírusos betegek körében megjelent feketegomba-fertőzés, amit bő egy hónapja nyilvánítottak járvánnyá az országban.