Eddig félmillió magyar szerezte be az uniós védettségi igazolást

2021. július 9. – 17:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az első héten félmillióan szerezték be az uniós védettségi igazolást Magyarországon – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy Facebook-videóban.

Szentkirályi azt mondta: az uniós igazolást a legegyszerűbb otthonról kinyomtatni az EESZT lakossági portálról. Emellett letölthető akár mobilra is az EESZT Lakossági alkalmazással. Akinek nincs ügyfélkapus hozzáférése, az a kormányablakokban vagy a háziorvosoknál kérheti a kinyomtatott igazolást.

Az uniós védettségi igazolásnak háromféle típusa létezik:

  • az oltási igazolvány a koronavírus ellen beoltottaknak jár
  • a tesztigazolvány azoknak, akiknek friss negatív PCR-tesztjük van
  • a gyógyultsági igazolványt azok kapják, akik bizonyíthatóan átestek a fertőzésen.


Az uniós oltási igazolást július elsejétől vezették be az EU tagállamai. Magyarországon az utolsó pillanatig nem lehetet tudni, hogy ez milyen formában lesz elérhető. Ugyan a kormány korábban azt ígérte, hogy már június 28-tól tájékoztató kampányt indítanak az igazolványról, ebből nem lett semmi. Végül az igazolás bevezetése előtt pár órával jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben, majd annak az összefoglalója a kormányzati tájékoztató oldalon.

A rendszer az elején elég megbízhatatlanul működött. Volt, akinél két első oltást mutatott, másnak a neve elé a professzor megszólítást tette. A mobilos applikációval még egy héttel a bevezetés után is problémák voltak. A magyar és a külföldi koronavírus-alkalmazások ugyanis nem minden esetben tudták leolvasni a dokumentumon található QR-kódot, ami egy utazás során kellemetlenségeket okozhatott. Többeknek az okozott problémát, hogy az EESZT-alkalmazásban továbbra is csak magyar védettségi igazolvány jelent meg, az EU-s igazolás nem.

A kormány július 7-én bejelentette: főleg a nyaralók érdekében szombaton délelőtt reggel 7 és 12 óra között is lehet intézni „az uniós digitális Covid-igazolvánnyal kapcsolatos” ügyeket a magyar határhoz közeli kormányablakokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!