Vírustagadó állásportál indult a németeknél, kizárólag „oltásmentes” munkahelyekkel

2021. június 30. – 18:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Vakcinamentes” munkahelyekre toboroz embereket egy német nyelvű állásportál Németországban, Svájcban és Ausztriában is, írja a The Local a Spiegel cikkére hivatkozva. Az Impffrei.work olyan munkahelyeket kínál az érdeklődőknek, ahol „egyáltalán nem szükséges” a koronavírus elleni védőoltás beadatása, vagy akár a védőmaszk viselése.

A projekt szervezői szerint „nemcsak a munkavállalók kirekesztése és rágalmazása ellen” jöttek létre, de szeretnék előmozdítni a „szabad akarat és az önrendelkezés” visszatérését a gazdasági életben.

„Különösen a mostani, úgynevezett világjárvány idején válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy politikai okokból a munkavállalókat közvetetten kötelezik a védőoltás beadatására, hogy továbbra is végezhessék a munkájukat”

– írják a honlapjukon. A vakcinaellenes összeesküvés-elméletekkel megspékelt nyilatkozatban egyenesen arról beszélnek, hogy a valódi kockázatot nem az oltatlan, hanem a már beoltott emberek jelentik, miközben a vakcinák hatástalanok, sőt, még „komoly károkat is okozhatnak az emberi szervezetben”. Az ezekhez hasonló konteókról még márciusban írtunk ebben a cikkünkben részletesen.

Így néz ki az oltásellenes állásportál – Forrás: Impffrei.work
Így néz ki az oltásellenes állásportál – Forrás: Impffrei.work

Az Impffrei.work alkotói szerint a honlap „verhetetlen előnyt” biztosít azzal, hogy közelebb hozzák azokat az „intelligens és szabadságszerető” embereket, akik nem oltatták be magukat – és azokat a vállalatokat, amelyek „ideális esetben oltatlan embereket szeretnének alkalmazni”.

A weboldal pedig nagyon pörög a német nyelvterületen: mind Németországban, mind Svájcban és Ausztriában is sorra kínálják a „vakcinamentes” álláslehetőségeket.

Még olyan munkakörökben is lehet találni „oltásmentes” állást, mint a fizioterapeuta, a szociális munkás vagy az ápolói, gondozói személyzet – holott ezekben a munkákban éppen a koronavírus által legveszélyeztetettebb rizikócsoportokkal van személyes kontaktban a munkavállaló.

Nem véletlenül pécézte ki a projektet a német Anonymus-csoport, ami az „Alufólia-hadművelet” keretében az elmúlt napokban egy időre elérhetetlenné tette az Impffrei.work honlapját. Bár azóta az oldal ismét elérhetővé vált, a Spiegel által megkérdezett Anonymus-aktivista szerint a projekthez hasonló vakcinaellenes mozgalmak súlyos veszélyt jelentenek. Sőt, a svájci 20 Minutes című lap szerint az Impffrei.work alkotói több közösségi platformon, köztük a Telegram üzenetküldő alkalmazáson is terjesztenek különböző vírustagadó és vakcinaellenes összeesküvés-elméleteket.

Németországban a vírus őszi, második hulláma óta egyre népszerűbbek a koronavírus-szkeptikus mozgalmak, melyeket a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért párt (AfD) is felkarolt. A német titkosszolgálat már április végén nemzetbiztonsági kockázatként tekintett a vírustagadó, úgynevezett „Querdenker”-csoportokra, ezeket pedig azóta is figyeli az elhárítás.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!