Merkely: Két oltás után hátra kell dőlni, nem antitestet vizsgálni

2021. június 15. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt a két oltást, azt meg kell kapni a vállunkba, ha megvan, hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni”

– fejtette ki álláspontját Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán, írja az MTI.

Merkely arról is beszélt, hogy „a védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni”. Azt mondta, szerinte ennek egyik oka az, hogy „az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására”.

Hozzátette: az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de továbbra is vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek „indítják a sejtes immunitást”, ha erre szükség van. A rektor felajánlotta, hogy ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen – a kapacitásuk mértékéig – egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják.

Merkelyt korábban levélben egy nyugdíjas reumatológus kereste meg, mert a nőnek két antitesttesztje is negatív lett. Merkely, aki korábban azt mondta, Magyarországon még nem találtak olyat, akinek a kínai vakcina után nem lett volna antitestje, a Semmelweis tesztelésére irányította (8500 forintért) a szintén kínai vakcinával oltott nőt: azonban ez a teszt is negatív lett. Merkely erre azt írta neki, hogy „önmagában az antitestteszt eredményeit a SARS-CoV-2- fertőzés elleni immunitás vagy védelem meghatározott szintjének jeleként értelmezni nem lehet”.

Előtte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a Sinopharm-vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyagtesztjeinek eredményeit, és biztosítson a kormány ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget minden kínai vakcinával oltottnak. Az utóbbi napokban ugyanis több, kínai oltással oltott embertől is kapott segélykérő levelet és megkeresést, írta. Megkereste Karácsony Gergelyt az az immár több mint négyezres csoport is, amiben azok osztják meg egymás között tapasztalatikat, akik maguk, vagy akiknek hozzátartozóik Sinopharm-vakcinát kaptak, ám az ellenanyag-vizsgálatok negatív eredményt mutattak, vagyis a védettség az oltás ellenére sem alakult ki náluk. A csoport vezetőivel a főpolgármester személyesen is találkozott.

Rusvai Miklós virológus szerint a beoltottak 15-20 százalékánál nem alakul ki megfelelő védettség, és előfordul, hogy az orvosok harmadik oltást is beadnak, vagy az emberek Romániába mennek át egy újabb dózisért. A Telex által megkérdezett háziorvosok is tapasztaltak már olyat, hogy beoltott pácienseiknél nem alakult ki megfelelő antitestszint, de a harmadik oltás beadását vagy a vakcinák keverését a hazai eljárásrend nem teszi lehetővé. Erről itt írtunk bővebben. Sarkadi Balázs akadémikus orvos-biológus pedig még áprilisban arról beszélt a Telexnek, hogy „egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy az antitestszintek valóban mutatják, hogy mennyire hatékony egy vakcina. Az elég biztonságosnak látszik, hogy ha megjelennek a tüskefehérje ellen védő antitestek, azok elég jó védettséget adnak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!