Biztonságosnak és hatékonynak tűnik az első adag Astra után Pfizert beadni egy spanyol kutatás szerint

2021. május 18. – 20:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előzetes eredmények alapján kifejezetten hatékonynak és biztonságosnak találta a III. Károly Orvostudományi Egyetem az AstraZeneca és a Pfizer-BioNTech vakcinakoktélt – írja a Reuters. A Combivacs nevű kutatás során olyan embereknek adtak be Pfizer-vakcinát második adagként, akik elsőre AstraZenecát kaptak, és az eredményeket azokéval hasonlították össze, akik csak egy adag Astrát kaptak.

A vakcinakoktélokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Nagyjából 670, 18–59 év közötti önkéntest vizsgáltak, akik közül 450-en kapták meg a második, pfizeres adagot. Nekik 30-40-szer magasabb volt az IgG antitestszámuk, mint a kontrollcsoport résztvevőinek. A semlegesítő antitestek száma a hétszeresére nőtt a Pfizer-vakcina után. Ezzel szemben egy második adag után ez a szám duplázódni szokott.

Csupán az önkéntesek 1,7 százaléka számolt be mellékhatásokról, és azok sem voltak súlyosak: fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet. Egy brit koktélvizsgálat arra az eredményre jutott, hogy ha valaki Pfizert kap, majd Astrát (vagy fordítva), akkor magasabb az enyhe vagy közepesen súlyos mellékhatás, mint azoknál, akik mindkét oltást ugyanabból a típusból kapták. Erről korábban mi is írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!