Szerdáig foglalhatnak időpontot oltásra a 16-18 év közöttiek

2021. május 8. – 13:23

frissítve

Szerdáig foglalhatnak időpontot oltásra a 16-18 év közöttiek
Az amerikai Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcináját készítik elő oltáshoz a honvédség oltóbuszában a rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár mellett 2021. május 8-án. Fotó: Komka Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A 16-18 éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton a közmédiának.

György István, aki egyben az országos oltási munkacsoport vezetője is, elmondta: péntek éjfélig 60 ezer fiatal regisztrált az oltásra. (Lapunk több olvasói levelet is kapott, amikben az állt, hogy többen próbáltak regisztrálni pénteken ebből a korosztályból, sokszor sikertelenül.)

György felhívta a figyelmet, hogy az oltás beadásához szükség van egy szülői beleegyező nyilatkozatra is, e dokumentum nélkül nem fogják megkapni az oltást. Hozzátette: a 16-18 évesek korosztályába 197 ezren tartoznak, péntekig 60 ezren regisztráltak oltásra; a 16. életévüket idén betöltők 75 ezren vannak és a 18. életévüket elhagyók száma is több tízezer, írja az MTI.

Megjegyezte, amennyiben nem használják fel e korosztálynál a számukra rendelt Pfizer-vakcinát, az operatív törzs fog döntést hozni a megmaradó, fel nem használt adagokról. György István közölte azt is, hogy három vakcinára – a Sinopharmra, a Szputnyik V-re és az AstraZenecára – időpontfoglalási lehetősége van a regisztráltaknak, illetve megnyílt a regisztrációs lehetőség azoknak, akiknek nincs taj-száma.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a regisztráltak már rövid idő alatt – akár másnap – is oltáshoz juthatnak. Magyarországon abba a szakaszba lépett az oltási program, amikor már az „egyéni felelősség dominál”, hiszen időpontfoglalással bárki saját időbeosztása szerint tud oltásra menni – jegyezte meg.

György István beszámolt arról is, hogy a szombaton érkező Moderna-vakcinából háromezer háziorvos fog kapni, 1900 praxisnak pedig Janssen-oltóanyagot küldenek.

A védettségi igazolványokkal kapcsolatban György István elmondta, eddig több mint négymilliót küldtek ki, és tíz százalék alatti a panaszok száma. Azt javasolta azoknak, akik valamilyen okból nem kapták kézhez igazolványukat, hogy a kormányablakokban érdeklődjenek, ott kiderítik miért, hol akadt el az igazolvány. Hozzátette: a központi okmányirodában is kereshetők a meg nem érkezett igazolványok. Itt több mint 25 ezer védettségi igazolvány megvan, tehát ha keresi valaki, akkor rövid időn belül hozzájuthat. Jelezte, ha 30 napon belül nem érkezik meg az igazolvány, a kormányrendelet értelmében nem kell megfizetni a háromezer forintos igazgatási díjat.

Mint írtuk, olvasóink beszámolói alapján továbbra is elég nagy zűrzavar uralkodik a védettségi igazolványok körül. Van, aki úgy kapja meg, hogy még biztosan nem védett, más hiába vár rá hetek óta, és hiába érdeklődik róla hivatalos helyeken.

György István elmondta, hogy a magyarorszag.hu felületén elektronikusan is be lehet jelenteni a védettségi igazolvány iránti igényeket, és a kormány azon lesz, hogy mindenki minél előbb hozzájusson igazolványához.

Frissítés: Az MTI szerint a péntek éjfélig regisztrált fiatalok száma meghaladja a 84 ezer főt, a regisztrációk szűrése még folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!