A pápa a vakcinák szabadalmának felfüggesztése mellett szólalt fel

2021. május 8. – 15:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához” – mondta Ferenc pápa, aki a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése mellett foglalt állást szombaton, a Vax Live nevű jótékonysági koncert nézőihez címzett videóüzenetében.

A jótékonysági esemény célja, hogy megünnepelje a reményt, amelyet a koronavírus elleni vakcinák jelentenek az emberek számára, és támogassa az oltóanyagok eljuttatását a rászorulókhoz.

Az MTI szerint üzenetében Ferenc pápa kiemelte: a társadalomnak olyan gyógyírra van szüksége, amely nemcsak a tüneteket, hanem a baj gyökereit is kezelésbe veszi. A beteg gyökerek közé tartozik az individualizmus vírusa, amely közönyössé teszi az embereket mások szenvedésével szemben, hívta fel a figyelmet.

„Ennek a vírusnak az egyik variánsa a nacionalizmus, amely megakadályozza például az oltóanyagok nemzetközi elosztását. Egy másik variánsa az, amikor a piac vagy a szellemi tulajdon törvényeit feljebbvalónak tartjuk a szeretet és az emberiség egészségének törvényeinél” – mondta.

A pápa emellett egy „befogadó, igazságos és fenntartható gazdasági modell” szükségességét hangsúlyozta. „A világjárvány mindannyiunkat válságba taszított, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem leszünk már ugyanazok, mint a krízis előtt” – mutatott rá.

A Biden-adminisztráció helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy kész támogatni a koronavírus elleni védőoltásokhoz kapcsolódó szabadalmi jogok felfüggesztését. Az USA mögé gyorsan beállt Franciaország, Emmanuel Macron francia elnök a kétnapos uniós csúcstalálkozón is ezt szorgalmazta Portóban. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azonban csak annyit mondott szombaton, hogy az Európai Unió véleménye szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, de a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!