269 milliárd forintnak megfelelő összeget kereshetett a vakcinákon a Pfizer

2021. május 4. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer beszámolója szerint 2021 első negyedévében 3,5 milliárd dollár bevételük származott a koronavírus elleni vakcinából, ami a cég teljes bevételnek közel a negyedét teszi ki, írja a New York Times. Azt nem hozta nyilvánosságra az amerikai gyógyszeripari vállalat, hogy mennyi profitja keletkezett a vakcinák értékesítéséből, de a New York Times úgy számol, hogy körülbelül 900 millió dollárt, azaz átszámítva több mint 269 milliárd forintot kerestek az oltásokon. Összehasonlításképpen: 2020-ban, tehát még a vakcina kifejlesztése előtt 9,6 milliárd profitot ért a cég. A cég előszeretettel hivatkozik arra, hogy a vakcina kifejlesztéséhez nem vett igénybe kormányzati támogatást az Egyesült Államokban, viszont német partnere, a BioNTech jelentős anyagi segítséget kapott a német kormánytól.

A Pfizer igyekszik titokban tartani, hogy pontosan mennyi profitja keletkezik a vakcinákon. Amit lehet tudni, hogy az Egyesült Államok 19,5 dollárt fizet egy-egy adagért, míg Izrael a hírek szerint 30 dollárt. Hogy az Európai Unió mennyiért szerződött le a mintegy 1,8 milliárd dózisnyi vakcinára a céggel, azt nem hozták nyilvánosságra.

Április közepéig 700 millió dózisnyi vakcinát szállított a Pfizer a világ különböző országainak, ám ennek döntő része a jóléti államokhoz került, a szegényebb országok csupán a vakcinák 0,2 százalékát kapták meg. A COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés keretében 40 millió Pfizer–BioNtech-vakcinát kapnak majd a rosszabb gazdasági helyzetben lévő országok, ami még mindig elenyésző mennyiség ahhoz képest, hogy 2021 végéig 2,5 milliárd dózis vakcinát tervez legyártani a cég és német partnere.

Szijjártó Péter külügyminiszter a Pfizer–BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójával kedden jelentette be, hogy a második negyedévben további 4,6 millió adag vakcina érkezik Magyarországra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!