3,5 millió Pfizer-vakcina jön Magyarországra két hónapon belül

2021. május 4. – 09:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

3621

Szijjártó Péter külügyminiszter a Pfizer-BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójával tartott sajtótájékoztatót kedden, amin elhangzott, hogy a második negyedévben 4,6 millió adag vakcina érkezik Magyaroszágra.

Ebből

  • májusban közel 1,3 millió,
  • júniusban pedig további 2,2 millió adag érkezik.

Ez lehetővé teszi, hogy beolthassák a 16-18 év közötti fiatalokat, illetve várják az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét arra, hogy a 12-15 év közöttiek is kaphassanak Pfizer vakcinát.

Szijjártó köszönetét fejezte ki a Pfizer valamennyi magyarországi munkatársának, mint mondta, hatalmas munkát végeztek annak érdekében, hogy december vége óta nagy mennyiségű oltóanyag érkezzen Magyarországra. Az ország 10,8 millió oltóanyagra kötött szerződést a céggel, kedden a 20. adag szállítmány érkezik az országba, 334 ezer vakcina, így összesen az eddig leszállított mennyiség a 2,8 millió adagot is eléri.

Vereckei Péter, a Pfizer-BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója elmondta, a cég vállalta, hogy felpörgeti szállításait az Európai Unió országába. Eddig a Pfizer-BioNTech vakcinájából 260 millió adagot adtak be világszerte, Vereckei úgy gondolja, hogy ezek az eredmények növelik az oltásba vetett bizalmat.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,25 Ft
USD 356,24 Ft
További élő árfolyamok!