Szombattól látogathatók a fővárosi fürdők, de csak maszkban vagy védettségivel

2021. április 30. – 10:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén hat fővárosi fürdő is megnyit, viszont csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet jegyet venni – kivéve a 18 év alattiakat, nekik elég egy maszk is.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. májusban a fürdők ütemezett, fokozatos nyitását tervezi. Szombattól a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitja meg kapuit – áll az intézmény honlapján.

A fenti fürdőket viszont csak olyan 18 éven felüli személy látogathatja, aki rendelkezik érvényes védettségi igazolvánnyal, teszik hozzá.

Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány, azonban részükre maszk viselése kötelező.

A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.

A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személyek kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyeletével látogathatják a fürdőket. A 18 éven aluliak életkorát azonban ebben az esetben is ellenőrzik, ami diákigazolvány vagy vezetői engedély felmutatásával igazolható.

A fürdőigazgatóság kéri, hogy a sorban állás elkerülése érdekében védettségi – és személyazonosító okmányukat készítsék elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!