Megvan a főváros oltáshatékonysági vizsgálatának eredménye

2021. április 28. – 08:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Saját oltáshatékonysági kutatást készített a főváros, ahogy korábban megírtuk: a közel 1500, a fővárosi szociális és hajléktalanellátásban lakót és dolgozót érintő kutatásban azt nézték meg, hogy a betegségen-oltáson átesettek vérében termelődött-e a védettséghez szükséges antitest, és milyen mennyiségben. Ennek eredményéről számolt be Karácsony Gergely szerda reggeli Facebook-posztjában.

„A fővárosi fenntartású idősotthonokban 2877 ellátott és 1588 munkatárs, míg a hajléktalanellátásban 1172 ellátott és 427 dolgozó vette fel az oltást. Közülük véletlenszerűen választották ki azt a 992 főt, aki már mindkét oltását megkapta” – írja Karácsony. Ezekben az intézményekben, a vizsgált körben csak Pfizer- és Moderna-vakcinát kaptak egyébként.

A főpolgármester által megosztott grafikon pedig ezeket az eredményeket mutatja:

Ebből kiderült, hogy

összesen 1 százalék, vagyis 11 esetben nem volt kimutatható antitest, ami a tudomány jelenlegi álláspontja szerint nem jelenti, hogy ne lennének védettek, csak az antitest a vérükben nem haladta meg a határértéket, az 50 au/ml-t.

A főpolgármester hozzáteszi, hogy a vizsgálat célja az volt, hogy megnézzék, kialakult-e a nyájimmunitás azokban az intézményekben, amelyek fokozottan ki vannak téve a járványnak. „A nem védett személyekre továbbra is figyelnünk kell, azonban ők annyira kevesen vannak, hogy már nem alakulhat ki járványgóc, tehát a bentlakók és a dolgozók is biztonságban vannak” – írja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!