Háromezer audist oltanak koronavírus ellen a győri gyárban

2021. április 28. – 14:42

frissítve

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Az Audi Hungaria gyári oltópontként működik mostantól – egyelőre a munkatársaknak. Szerdán háromezer vakcinával kezdték el a Covid–19 elleni, első körös oltásokat. Ha lehetőség nyílik rá, a német vállalat a későbbiekben nemcsak a munkatársainak, hanem azok családtagjainak, illetve a partnercégeinek is szeretné felkínálni ezt a lehetőséget.

„Üdvözöljük a hatóságok döntését, melynek értelmében az Audi Hungaria a jövőben az állami oltási program keretében, gyári oltópontként működhet, hozzájárulva ezzel az állami egészségügyi rendszer tehermentesítéséhez” – mondta dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. „A régió legnagyobb munkáltatójaként átérezzük felelősségünket, és az egészségügyi hatóságokkal együttműködve örömmel állítjuk egészségügyi kapacitásainkat a koronavírus elleni harc szolgálatába. Vállalatunk egészségmenedzsmentje felkészült és kész a segítségnyújtásra”, tette hozzá.

A Telex kérdésére a vállalat sajtóosztálya közölte, az állami oltóprogram keretében, annak kontingenséből biztosítják a vakcinákat. „Többféle oltóanyagot használunk az oltások során” – tették hozzá. (A Telex úgy tudja, az első körben Pfizert kapnak a munkatársak.) Szintén kérdésünkre válaszolva megerősítették, hogy az előzetes regisztráció során 3500 audis munkatárs jelentkezett, „a jelenleg rendelkezésre álló háromezer adag vakcinát ők kapják meg, a regisztráció sorrendjében”. Az oltásokat hétköznap 6:00-18:00 óra között adják be, az „időpontok beosztásakor figyelembe vettük a munkaidő- és műszakbeosztást is”.

Azok a dolgozók, akik az első körös oltásban részesültek, a második vakcinát is ugyanígy megkapják. A vállalati oltóponton beadott Covid–19 elleni védőoltásokat az országos nyilvántartásban rögzítik, így a védettségi igazolványt a kormányhivatal automatikusan postázzák a munkatársaknak.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!