Egy felmérés szerint Magyarországon többen fogadnák el a kínai vakcinát, mint az oroszt, de a legtöbben nyugati oltóanyagot akarnak

2021. április 27. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb felmérést készített a kelet-közép-európai régió oltási hajlandóságról a pozsonyi székhelyű geopolitikai agytröszt, a Globsec.

A korábbi, októberi adatokhoz képest úgy tűnik, hogy márciusra nőtt az oltások elfogadottsága a térségben. Az új felmérés szerint a régió országaiban a felnőtt lakosság átlagosan 60-70 százaléka szeretné már magát beoltatni.

A felmérés alapjául szolgáló adatokat tíz országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia) gyűjtötték idén márciusban, országonként ezer-ezer embert kerestek fel telefonon. Az így összeállt minta a 18 évesnél idősebb lakosságra nézve nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

Az október és március közötti öt hónapban a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) mindegyikében legalább 20-30 százalékkal nőtt azok aránya, akik be akarják magukat oltatni. Szlovákiában ezen időszak alatt egyenesen megduplázódott az oltáspártiak aránya.

Magyarországon 55 százalék azok aránya, akik inkább elfogadnák az oltást, míg 23 százlék válaszolta azt, hogy inkább nem. A megkérdezett magyarok 17 százaléka volt már beoltva az adatfelvétel időpontjában, ami a legmagasabb arány a térségben.

Az oltások iránti érdeklődés Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb: a bolgárok 55, a románok 49 százalék mondta azt, hogy inkább nem akarja magát beoltatni.

Oltás 2021. április 27-én Szolnokon – Fotó: Mészáros János / MTI
Oltás 2021. április 27-én Szolnokon – Fotó: Mészáros János / MTI

A válaszadók életkora és iskolai végzettsége is befolyásolja a védőoltás iránti érdeklődést. Az egyetemi végzettségű válaszadók 60 százaléka szeretné beoltatni magát, ami 15 százalékponttal magasabb, mint a csak általános iskolai végzettségűek esetében. Az oltás iránti érdeklődés az életkorral együtt nő. Ez az oltási stratégiával magyarázható, mivel az idősebb, veszélyeztetettebb csoportba tartozó embereket oltják be előbb.

A felmérésben vizsgált valamennyi országban a nyugati típusú vakcinákat, például a Pfizert és a Modernát részesítik előnyben. Az oltást igénylő válaszadók 43 százaléka mondta azt, hogy nyugat-európai vagy amerikai fejlesztésű oltóanyagot akar választani. A tíz országban a lakosság átlagosan 5 százaléka választaná előbb a Szputnyik V vakcinát.

A szlovákok ebben a kérdésben jelentősen eltérnek az átlagtól, 15 százalékuk jelezte, hogy az orosz vakcinát részesíti előnyben a nyugatiakkal szemben. Szlovákiában az orosz vakcinák beszerzése és engedélyeztetése politikai válságot okozott, amibe Igor Matovič miniszterelnök is belebukott.

A magyarok 5,7 százaléka a kínai Sinopharm-vakcinával szeretné beoltatni magát, míg 3,7 százalékuk választaná inkább a Szputnyik V-t. A bizonytalanok aránya 3,8 százalék ebben a kérdésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!