Karácsony Gergely: Manipulatív és hamis a kormány vakcinatáblázata

2021. április 26. – 13:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely Facebook-oldalán reagált arra a táblázatra, amit a kormány tett közzé vasárnap a koronavírus ellen oltottak megbetegedéseiről és halálozási adatairól. Karácsony úgy kezdte, mielőtt ő politikusnak állt,

„hosszú évekig többek között éppen azt tanítottam az egyetemen, miért számít manipulációnak, miért hamis, szakmailag miért elfogadhatatlan olyan táblázat összeállítása, amit a kormány közzétett az egyes vakcinákkal való beoltottság, valamint a megbetegedések és halálozások összefüggéséről. Az ilyen módszertani órákat általában azzal a példával kezdtem, hogy attól mert egy faluban sok a gyerek és sok a gólya, az még nem jelentheti azt, hogy a gyereket a gólya hozza.”

„A jelek szerint a magyar kormánynak ezt az intellektuális kihívást sem sikerült megugrania” – tette hozzá Budapest főpolgármestere. Szerinte a kormány a táblázattal tovább rombolta a bizalmat, ezzel együtt az oltási hajlandóságot.

„A kormány sajnos már képtelen egyenesen, tisztességgel szólni Magyarország polgáraihoz, csakis a szavazatokért rettegő hamis propaganda hangján. Ezt látjuk most újra, amikor manipulatív táblázattal igyekeznek aláásni a bizalmat a nyugati vakcinák iránt.”

A főpolgármester kitért arra is, hogy hétfőn a Széchenyi-díjjal kitüntetett biológus, biokémikus, a Pfizerrel közös vakcinát kifejlesztő BioNTech alelnöke, Karikó Katalin is reagált a kormány táblázatára: röviden azt, hogy „még kutatónak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki realizálja, megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit, vagy historic kontrollal”, ezért kiegészíti azt „a szükséges információval, amit sajnálatosan lehagytak róla, az elhunytak korára nem tudok semmilyen adatot, de egy ilyen közleményben azt is kötelező lett volna feltüntetni”.

Karikó kiegészítését itt találja. Korábban mi is megkérdeztük Ferenci Tamás biostatisztikus, hogy mit gondol a táblázatról: röviden azt, hogy ezek az adatok így szakmailag nehezen vállalhatóak – hogy miért, arról részletesen itt olvashat.

Karácsony posztjában a Karikó által írt kiegészítéseket vitte fel a táblázatba, illetve hozzátette,

„Higgyünk a tudósnak, a tények emberének, és ne azoknak, akik már talán maguk sem tudják, mikor mondtak utoljára igazat!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!