Három nap alatt egymillió fertőzött Indiában, súlyos oxigénhiány van a kórházakban

2021. április 24. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Harmadik – egymást követő – napon döntött rekordot Indiában szombatra virradóra a koronavírussal fertőzöttek napi száma, három nap alatt csaknem egymillió ember kapta el a vírust, a kórházakban pedig hiány van a súlyosabb betegek kezelésére használt nagy áramlású oxigénből.

Az ország egészségügyi minisztériuma 346 ezer új fertőzöttet és 2624 halálos áldozatot jelentett az elmúlt 24 órában, a statisztikák szerint Újdelhiben minden negyedik percben meghal valaki a Covid-19-ben. A kormány katonai repülőgépekkel és vasúton szállít India távolabbi területeiről orvosi oxigént a főváros kórházaiba, Arvind Kedzsrival, Újdelhi főminisztere pedig a Narendra Modi miniszterelnök részvételével tartott pénteki megbeszélésen azt mondta, tragédia történhet, ha nem jutnak időben elég orvosi oxigénhez.

Bharat Bhusan Babu, az indiai védelmi minisztérium szóvivője pénteken bejelentette, hogy a hadsereg a koronavírussal fertőzött betegek lélegeztetéséhez szükséges oxigén hiánya miatt Németországból importál mobil oxigéntermelő üzemeket.

Oxigénpalackok újratöltésére várakozó emberek Indiában április 24-én – Fotó: Sanjay Kanojia / AFP
Oxigénpalackok újratöltésére várakozó emberek Indiában április 24-én – Fotó: Sanjay Kanojia / AFP

A mintegy 1,3 milliárdos, a világ második legnépesebb országának számító Indiában már 16,6 millió fertőzöttről tudni, a vírus okozta betegségnek 189 ezer halálos áldozatát regisztrálták, de a valós számok vélhetően ennél sokkal magasabbak.

Ez év elején az indiai kormány még úgy vélte, hogy megverte a vírust. Az új esetek február közepére lecsökkentek, oltóanyagokat exportáltak, és az egészségügyi miniszter márciusban azt mondta, hogy Indiában a végéhez közeledik a járvány. Azóta azonban újabb hulláma tört ki a járványnak. Ennek az egyik oka az lehetett, amikor egy hindu fesztiválon sok millió ember vett részt, erről itt írtunk bővebben.

Egyes egészségügyi szakértők úgy vélekednek, Indiában túl hamar lazítottak a korlátozásokon azt követően, hogy az ország viszonylag enyhén vészelte át a járvány első hullámát, mások azonban a vírus új mutációit teszik felelőssé a drasztikusan megugrott számokért.

(MTI/BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!