Indiában aggódnak egy hindu fesztivál miatt, amin akár 150 millióan is részt vehetnek

2021. március 21. – 16:49

Indiában aggódnak egy hindu fesztivál miatt, amin akár 150 millióan is részt vehetnek
A Gangesz partján gyülekező emberek Haridvárban 2021. március 11-én – Fotó: Prakash Singh / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az indiai egészségügyi minisztérium vasárnap figyelmeztetett, hogy nagyon sokat ronthat a járványhelyzeten az országban, ha sokan megfelelő óvintézkedések nélkül vesznek részt egy hindu fesztiválon, amit 12 évente rendeznek meg a mostani formában, írja a Reuters.

A minisztérium szerint egyelőre naponta 40 koronavírusos esetet szűrtek ki a több hétig tartó Kumbh Mela ünnepségsorozat helyszíneinél. A fesztivál április végén ér majd véget a Gangesz mentén fekvő Haridvárban. A zarándokok elsősorban azért érkeznek, hogy rituálisan megfürödjenek a folyóban, és ezzel többek között feloldozást nyerjenek bűneik alól és spirituálisan megtisztuljanak.

A Kumbh Melát utoljára 2010-ben tartották meg Haridvárban, akkor közel 80 millió zarándok és résztvevő volt, de a szervezők szerint nem kizárt, hogy ezúttal akár 150 millióan érkezzenek.

Az egészségügyi minisztérium egy Uttarakhand indiai állam vezetésének küldött levelében azt írta, hogy napi 55 ezer koronavírusteszt nem elég az érkezők szűrésére. A minisztérium szerint az elmúlt hetekben több mint 12 indiai államban ugrott meg a fertőzöttek száma, és ezekből is sokan érkezhetnek a Kumbh Mela alatt Haridvárba.

Uttarakhand vezetése jelezte, hogy a szövetségi kormány által lefektetett intézkedéseken túl kötelezővé tették a maszkviselést a fesztiválra érkezők körében, több millió maszkot ingyen fognak kiosztani, és a fertőtlenítést is biztosítják a nyilvános helyeken.

Az 1,3 milliárd lakosú Indiában vasárnap 43 846 új fertőzöttet regisztráltak, a Reuters szerint november vége óta nem volt ilyen magas a napi új esetek száma. 197 új halálos áldozattal 159 755-re nőtt a halottak száma.

Indiában is elkezdődött az oltási program, de Narendra Modi kormányát többen is bírálták, amiért több vakcinát exportálnak más országokba, mint amennyit Indiában beadtak eddig. India eddig 8 millió dózist adományozott el, 52 millió dózist pedig eladott összesen 75 országba. Eddig 44 millióan kaptak legalább egy dózist az oltásokból Indiában.

A helyi gyártók részben külföldi fejlesztéshez nyúltak, a vektorvakcinák közé tartozó AstraZeneca-vakcina gyártására álltak rá Covishield néven, de a Novavaxszal és az oroszokkal is leszerződtek. Ugyanakkor van helyi fejlesztésű verzió is, amely az eddig bevetett kínai vakcinákhoz hasonlóan elölt vírust tartalmaz, ez a Covaxin. Narendra Modi miniszterelnök is ezzel oltatta be magát nemrég.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!