Láthatóan készülődnek a terasznyitásra Budapest vendéglátóhelyei

2021. április 21. – 18:18

frissítve

Láthatóan készülődnek a terasznyitásra Budapest vendéglátóhelyei
Egymásra pakolt asztalok a Lövőház utcában – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor április 14-én jelentette be, hogy az újraindítás következő lépcsőfokát 3,5 millió beoltottnál éri el a kormány: kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, amivel a régi életünk egy újabb darabját kaphatjuk vissza.

Ekkor a miniszterelnök arról beszélt, a mostani hét szerdáján vagy csütörtökén érheti el az oltottak száma a terasznyitáshoz szükséges mértéket. Arról szerdai cikkünkben írtunk, hogy az április 21-én közölt adatok szerint kedden 46 547 első dózist adtak be, így egyre inkább mínuszban vagyunk a tervhez képest, a múlt héten beadott sok oltás ellenére, így

valójában jelenleg kisebb csoda kéne ahhoz, hogy csütörtökre már nyithassanak a teraszok.

A vendéglátósok viszont úgy néz ki, már készülnek a nyitásra: a fővárost járva teraszon egymásra hordott székeket, kipakolt asztalokat látni, a vendéglátóhelyeken szorgosan ténykedő dolgozókkal egyetemben.

Kipakolt a Fény utcai Indigo – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex
Kipakolt a Fény utcai Indigo – Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex
Nemcsak a Margit hídnál lévő Híd Bisztro (fent), de a 13. kerületi Figaro is készülődik (lent) -Fotó: Bődey János / Telex Nemcsak a Margit hídnál lévő Híd Bisztro (fent), de a 13. kerületi Figaro is készülődik (lent) -Fotó: Bődey János / Telex
Nemcsak a Margit hídnál lévő Híd Bisztro (fent), de a 13. kerületi Figaro is készülődik (lent) -Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!