Elérte Európát az indiai kettős mutáns

2021. április 16. – 18:01

frissítve

Elérte Európát az indiai kettős mutáns

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónap sem kellett hozzá és eljutott Indiából az Egyesült Királyságba a koronavírusnak az a variációja, amely kettős mutációjával a virológusok szerint újabb veszélyt rejthet magában – írta a SkyNews. Márciusban 35 ezer, a napokban már ötször ennyi fertőzést regisztrálnak naponta az 1,3 milliárdos országban, ami a lakosság méretéhez képest nem sok, a növekedés viszont aggasztó, különösen annak ismeretében, hogy az indiai egészségügyi infrastruktúra ismeretében sok fertőzés be sem került a statisztikába, amely hivatalosan 14,5 millió fertőzésről és 175 ezer halálos áldozatról tud, naponta több mint 900 halálesettel.

A gyanú szerint a vírusnak ez, a hivatalos nevén B.1.617-es mutációja lehet felelős azért, hogy a járvány terjedése jelentősen felgyorsult Indiában.

Márciusban még kevés indiai mintában volt tetten érhető a vírusvariáns, amelyben a mutáció a koronavírus tüskéjét alkotó fehérjénél található – ennek segítségével kapaszkodik meg a vírus a sejten –, szakemberek szerint „ez növelheti az immunrendszerrel szembeni ellenállóképességét a vírusnak, amely így fertőzőbb is lehet” – nyilatkozta még korábban a BBC-nek Sahid Dzsamil virológus.

A tény, hogy az Egyesült Királyságban 77 esetben már szintén erre a variánsra bukkantak, jelzi, hogy a mutáció messzire jutott és széles körben terjedhet. Négy esetet Skóciában találtak, tehát országszerte jelen van a vírus, még ha egyelőre kis esetszámban is.

A tüskefehérjén lévő újabb mutáció ugyanazon a részen található, ahol a koronavírus más esetben is mutálódott, ez az újabb módosulás – hivatalos jelölése szerint E484Q – eddig ismeretlen volt, és a gyanú szerint képes hatékonyabban megkapaszkodni, és elkerülni az antitesteket is, így hatékonyabban fertőz és nehezebben gyógyítható.

Az indiai mutáció megjelenése jelzi a koronavírus miatti utazási korlátozások rendszerében lévő hiányosságokat is. Az Egyesült Királyságba Indiából nem a legszigorúbb korlátozások szerint lehet belépni – amikor is szállodai karantént írnak elő –, csupán két covid teszttel és tíz napos otthoni karanténnal kell számolni, ám ez nem feltétlenül jelent teljes elzárkózást a külvilágtól, így a fertőzés veszélye fennáll. A dél-afrikai variáns is úgy jutott be a szigetországba, hogy hasonlóan csak közepes erősségű szabályozás volt érvényben az afrikai kontinens felől. Az országban jelenleg 600, a vírus dél-afrikai mutációjával fertőzött emberről tudnak, de számuk egy hét alatt 56 fővel nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!