Második adagként sem adnak AstraZeneca-oltást 60 év alattiaknak Németországban

2021. április 14. – 06:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az argentin egészségügyi miniszter megvédte a kínai vakcinát, Izrael a tizenévesek oltásán gondolkodik, a Pfizer növelte oltóanyag-termelését. Fontos vakcinahírek egy helyen.

A védettségi igazolvány megléte önmagában még nem jogosít fel a hatósági házi karantén elhagyására – derült ki az operatív törzs mai tájékoztatójából. Elmondták, egyre többen kérik a rendőröket a határokon, hogy fogadjanak el különböző igazolásokat mentességként, ezért fontos rögzíteni, hogy továbbra is két negatív eredményű PCR-tesztre van szükség, a koronavírus elleni védettségi igazolvány megléte tehát önmagában még nem jogosít a karanténkötelezettség alóli mentesítésre. Szerdán sms-ben kapnak behívót azok a pedagógusok, óvodai, bölcsődei dolgozók, akik eddig valamiért nem tudtak elmenni az oltásra. Az elmúlt heti járványadatokkal kapcsolatban pedig azt tudtuk meg, hogy az új esetek 14%-át Budapesten diagnosztizálták, 13%-át pedig Pest megyében. Az új fertőzöttek számának csökkenése Komárom-Esztergom megyében volt a legnagyobb (45%), majd Budapesten (37%), Tolna megyében (36%) illetve Pest megyében (35%).

Németországban második adagként sem adnak AstraZeneca-oltást hatvan év alattiaknak. Az úgynevezett hírvivő RNS-re (mRNS) alapuló vakcinák közül kell választani második oltást azoknál a 60 alattiaknál, akik első adagként AstraZeneca-féle oltást kaptak. Ez azt jelenti, hogy ebben a korcsoportban egyelőre vagy a Pfizer–BioNTech-, vagy a Moderna-féle készítmény alkalmazható az AstraZeneca-vakcina utáni második oltásként. Az új szabállyal rövidesen kiegészítik az oltási kampányról szóló szövetségi szintű kormányrendeletet. (MTI)

A vakcinák keveréséről korábban itt írtunk részletesen>>>

Sarkadi Balázs orvos-biológus szerintmielőbb meg kellene vizsgálni a kínai vakcina hatásosságát. Nem vonja kétségbe a kínai vakcina hasznosságát, pusztán arra világít rá, hogy mindenki szerint az volna a legjobb eset, ha az aggodalom feleslegesnek bizonyulna, és kiderülne, hogy a Sinopharm-vakcina „igen magas százalékban pozitív antitesteredményt és megfelelő klinikai védettséget ad”. (Hvg.hu / Telex)

Argentínában az egészségügyi miniszter méltatta a Sinopharm hatásosságát, ami szerinte 80 százalékos. Carla Vizotti elmondta: a Sinopharm hasonló arányban nyújt védettséget, mint a brit–svéd fejlesztésű AstraZeneca-oltóanyag vagy „sok másik”. Hozzátette, hogy a kínai vakcina fertőzés esetén mérsékli a megbetegedés súlyosságát, és nincsenek komoly mellékhatásai. (MTI)

Az izraeli gyermekorvosok javasolják a 12–15 év közöttiek beoltását koronavírus ellen. Érvként azt említették, hogy a gyerekeknek növekvő szerepük van a vírusok terjesztésében, és sok, korábban a betegségen átesett gyermek szenved későbbi tünetektől: gyengeségtől, fejfájástól, koncentrálóképessége hanyatlásától. A szövetség kitért arra is, hogy az oltástól védett gyerekek kiszabadulhatnak a bezártságból, amely jelentős pszichoszociális károkat okoz nekik. (MTI)

A Pfizer növelte oltóanyag-termelését, aminek révén 10 százalékkal több vakcinával képes szolgálni május végéig az Egyesült Államoknak, és a vártnál két héttel korábban leszállítja teljes vállalását, a 300 millió adagot. A vállalat korábbi ígérete szerint 100 millió vakcinát március végéig, további 100 milliót pedig május végéig, majd újabb 100 milliót július végéig bocsát az Egyesült Államok kormányzatának rendelkezésére. (MTI)

A Moderna közölte, hogy vakcinája fél évvel a második oltás után is jól véd az összes koronavírus-variáns ellen, a hányados legalább 90 százalékos, a súlyos megbetegedéseket pedig minimum 95 százalékban akadályozza meg. Az amerikai cég bejelentette azt is, hogy megkezdte vakcinája egy új változatának tesztelését, amelynek célja a legelőször Dél-Afrikában azonosított vírusváltozattal (B.1.351.) szembeni védelem. A Moderna oltóanyaga már több mint 40 országban megkapta a használati engedélyt. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!