Sürgősségi osztályon forgattak Marosvásárhelyen, a belügyi államtitkár osztotta meg a videót

2021. április 9. – 06:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A marosvásárhelyi Maros Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán forgatott videót osztott meg az oldalán Raed Arafat román belügyi államtitkár, az Országos Sürgősségi Igazgatóság (DSU) vezetője, írja a Transindex.ro.

A felvételeken lélegeztetőgépen vagy oxigénmaszkban lévő emberek fekszenek, és az orvosok munkáját is látni lehet.

A videóban több kórházban dolgozó egészségügyi dolgozó is megszólal, a Krónika Online szerint az egyik sürgősségi orvos arról beszél, hogy kollégáival egyre nehezebben tudnak helyt állni, mert egyre súlyosabb a helyzet, naponta 50–60 beteget hoznak be koronavírusos tünetekkel, akiknek 70 százaléka pozitívnak bizonyul. Azt is mondta, hogy egyre több a fiatal beteg. Az osztályvezető főorvos pedig arról beszél, hogy márciushoz képest áprilistól kezdődően hatványozottan nőtt a koronavírusos betegek száma, és egyre több közepes és súlyos esetet kell kezelniük. Hozzátette, ha így folytatódik, hamarosan nem tudnak már újabb betegeket fogadni.

Arafat a videóhoz azt írta, a felvétel a valódi helyzetet mutatja meg egy sürgősségi osztályról, és arra kérte az embereket, minél többen osszák meg a videót, hogy mások is ráébredjenek, mennyire fontos az óvatosság és a járvánnyal szembeni védekezés.

Március végén 28 magyar szerkesztőség, köztük a Telex is nyílt levélben kérte a kormánytól és az operatív törzstől, hogy engedjék a magyar sajtót, így a magyar nyilvánosságot tájékozódni arról, mi történik a járvány közepette a magyarországi kórházakban. Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár erre a Facebookon azt írta, hogy „a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni”, Orbán Viktor szerint pedig „nem most kell bemenni a kórházakba kamuvideókat és álhíreket gyártani”. Ezután történt az is, hogy már az oltópontokról is kitiltották az újságírókat, mondván, „az oltással kapcsolatos megnövekedett médiaérdeklődés ne akadályozza magát az oltási tevékenységet”, a közmédia meg úgyis beszámol mindenről.

Ezután a Magyar Orvosi Kamara is részletes adatközlést, tudósítási lehetőséget kért a média számára. Erre Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón úgy reagált, hogy a kormány jó együttműködésre törekszik a kamarával, ezért nem kívánja kommentálni, hogy a MOK szerint is bemehessen a sajtó a kórházakba. A kormány szerint az orvosok nagy többsége nem gondolja úgy, hogy a sajtó kamerákkal „ugrándozzon” ott, ahol emberek életéért küzdenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!