A súlyos koronavírus-fertőzés mentális és neurológiai zavarokkal járhat

2021. április 7. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nő a mentális és neurológiai problémák kialakulásának esélye azoknál, akiknél súlyos tüneteket váltott ki a koronavírus-fertőzés – írja a Guardian. A Lancetben jelent meg erről tanulmány. A kutatók hat hónapon keresztül 236 379 túlélő elektronikus egészségügyi adatait figyelték meg (leginkább az USA-ból), és azt látták, hogy közel 34 százalékuknál alakultak ki mentális és neurológiai problémák. A szorongás volt a leggyakoribb, ez a betegek 17 százalékánál jelentkezett.

A neurológiai szövődmények ritkábbak voltak, de előfordultak azoknál, akiknél súlyos lefolyású volt a betegség. Azok közül, akik sürgősségire kerültek a koronavírussal, 7 százaléknak volt sztrókja, és 2 százalékot diagnosztizáltak demenciával. A hosszú Covidról eben a cikkben írtunk részletesebben.

A szerzők kutatása alapján ez a megnövekedett veszély jellemzőbb volt azokra, akik a Covid–19-ből gyógyultak meg, mint azokra, akik influenzából vagy más légúti megbetegedésből épültek fel.

Más faktorokat (például kor, nem, alapbetegségek) is figyelembe véve arra jutottak, hogy a Covid–19 fertőzés után 44 százalékkal nagyobb az esély a neurológiai és mentális betegségek kialakulására, mint az influenza után.

„Bár egyenként nem nagy a zavarok kialakulásának esélye, a járvány elterjedtsége miatt a teljes népesség szempontjából komoly hatással lehet az egészségügyi és szociális ellátórendszerre”

– mondta dr. Paul Harrison, a kutatás vezetője.

Ugyanez a kutatócsoport már korábban is vizsgálta a betegség hosszú távú hatásait, bár ez az eddigi legnagyobb ilyen kutatásuk. Korábban azt figyelték meg, hogy a vírus után sokak hangulati zavarokat és szorongásos tüneteket produkáltak. Az utóbbi volt a leggyakoribb (a betegek 17 százalékánál figyelték meg), ezt követte a hangulati zavar (14 százalék), a szerfüggőség kialakulása (7 százalék) és a kóros álmatlanság (5 százalék). Az utóbbiról mi is írtunk.

Agyvérzést korábban a betegek 0,6 százaléknál tapasztaltak, demenciát pedig 0,7 százaléknál.

A kutatási eredményeket árnyalja, hogy mivel nagyon sok fertőzöttről nem tudni, a tudósok csak a súlyosabb, kórházi eseteket tudták vizsgálni. A céljuk az, hogy megnézzék, hogyan alakul a betegek állapota hat hónap után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!