Boltok: Meglepetés a gyors nyitás, de örülünk

2021. április 6. – 20:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hirtelen jött a nyitás a miniszterelnöki bejelentéssel az üzleteknek és szolgáltatóknak. A nagyobb láncoknak kell egy kis idő az átállásra, a kisebbeknek csak a zárva táblát kell megfordítaniuk. A fodrászok telefonja folyamatosan csöng a bejelentés óta.

Csendes nyitás lesz nálunk, mert az üzletek egy része ugyan meg tud nyitni már szerda reggel 9-kor is, de lesz, amelyik nem, mondta lapunknak Herczeg Lilla, a Decathlon kommunikációs vezetője. Úgy becsüli, hogy a boltok kétharmada már szerdán nyit, csütörtökön viszont már az összes üzlet nyitva lesz – ezért a hivatalos kommunikáció csütörtökre összpontosít.

Herczegh Lilla hozzátette, hogy készültek a bejelentésre és a nyitásra, de inkább péntektől számítottak rá. Most az üzleteknek gyorsan kell visszarendeződni a webshopos üzemmódról, ami nem megy egyszerre mindenhol. Meglepetés volt a szerdai nyitás, de örülünk neki, szögezte le a kommunikációs vezető.

Frissítés: Az egerszegi áruházon kívül végül minden Decathlon kinyit, derült ki szerda reggelre.

A kisebb boltoknak könnyebb dolguk van. Mint Szűcs Ádám, a Trexpert vezetője közölte, ők rugalmasabbak, és amúgy is bent voltak eddig is az üzletben, intézni a webshopos rendeléseket.

„Szerdától annyi lesz a különbség, hogy az ajtón megfordítjuk a Zárva táblát”

– mondta a boltvezető.

Várhatóan az IKEA sem nyit szerda reggeltől. A cég honlapján szűkszavú közleményben tudatják, hogy jelenleg felkészítik áruházaikat a lehető legbiztonságosabb nyitásra. A pontos nyitási időpontról, a biztonsági intézkedésekről gyors tájékoztatást ígérnek.

Bezárt könyvesbolt Nyíregyháza belvárosában 2021. március 8-án. A kormány döntése értelmében ezen a napon életbe léptek a március 22-ig tartó, majd meghosszabbított szigorított védelmi intézkedések – Fotó: Balázs Attila / MTI
Bezárt könyvesbolt Nyíregyháza belvárosában 2021. március 8-án. A kormány döntése értelmében ezen a napon életbe léptek a március 22-ig tartó, majd meghosszabbított szigorított védelmi intézkedések – Fotó: Balázs Attila / MTI

A Rossmann már a részletekbe is beavatja a vevőkörét. A regisztráltaknak szétküldött hírlevelükben azt írják, hogy szerdától üzleteikben életbe lép a négyzetméter-alapú szabályozás. A boltokat továbbra is a megszokott nyitvatartási időben lehet látogatni, azonban a holnaptól érvényes szabály értelmében 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat az eladótérben. A létszámot a bejáratnál kihelyezett kosarak és bevásárlókocsik száma jelzi.

Az eMAG és az Extreme Digital szaküzletei megnyitnak szerdán az alapterület alapján előírt vásárlói létszámkorlátozások betartásával, tudtuk meg a cégek kommunikációs ügynökségétől. (Ez alapján például az eMAG Mammutban működő boltjában egyszerre 20 vásárló, az Extreme Digital Budapesten, a Szent István körúton lévő szaküzletében pedig egyszerre 25 vásárló tartózkodhat.)

Az Extreme Digital szaküzletekben ügyfélhívóból lehet sorszámot kérni, a sorra kerülésig pedig az üzlet előtt kell várakoznia a személyesen vásárló ügyfeleknek. A kirakatban lévő bemutató tévékészülékeket úgy állították át, hogy ezekről az üzleten kívülről is láthatók legyenek az aktuális sorszámok. A március 8-tól mostanáig tartó boltzár alatt a szaküzletekben a fertőtlenítés mellett leltározást is végeztek, így nagyjából 3-4 napra lesz szükség ahhoz, hogy a megszokott darabszámú helyi készletek is rendelkezésre álljanak a legnépszerűbb termékekből.

A járványvédelmi intézkedések maradéktalan betartása, az 1 fő/10 négyzetméter létszámkorlátozás és rendszeres, fokozott fertőtlenítés mellett 2021. április 7-től az Euronics műszaki áruházlánc mind a 68 boltja ismét rendes nyitvatartási időben várja a vásárlókat, tette közzé a cég közleményében.

A fodrászoknak folyamatosan csörög a telefonja. Mint egy vecsési fodrász lapunknak elmondta, ő ugyan nincs beoltva, de minden jóérzése ellenére kinyit. Ugyanis 14 vendége hívta fel a miniszterelnöki bejelentést követő egy órában, hogy menne már szerdán hozzá, ezért dolgozni fog szerda este, ameddig lehet.

Egy zuglói fodrász is arról panaszkodott, hogy a fodrászok mindenhol pánikolnak, hogy hogyan kezeljék a kuncsaftjaikat, mert Orbán Viktor beszéde után nonstop elkezdték őket keresni meg hívogatni. Mint hozzátette, totál káosz van ebben a szektorban.

Frissítés: A MediaMarkt 32 áruháza április 7-től a korábban megszokott nyitvatartási időben fogadja a vásárlókat, tájékoztatta lapunkat a cég. Az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. Az áruházakba való beléptetést a MediaMarkt kollégái a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!