Utassy Viktor fogorvos szombaton reggel nyolctól este nyolcig önkéntesként a győri Petz-kórház Covid-ambulanciáján triázsolt, vagyis a betegeket fogadta és segített a rangsorolásban az állapotuk súlyossága alapján. Ez az ő beszámolója.
„Gyógyszerész végzettségű feleségemmel természetesen az elejétől követjük a koronavírussal kapcsolatos fejleményeket, s mikor hivatalosan is kimondák, hogy szükség van önkéntesekre, nem sokat gondolkodtam. De volt még egy szomorú apropója, hogy nem várhattam tovább. Egyik gyermekünk osztálytársának az édesanyja a napokban hunyt el, mindössze negyvenhét éves volt; nem sokkal azután, hogy lélegeztetőgépre került, a szervezete feladta a küzdelmet. Másnap volt az első önkéntes munkanapon.
Múlt hét hétfőn, tehát március 22-én jelentkeztem a Petz-kórház igazgatóságán. Fogorvosi végzettségem van, tehát nem vagyok sem belgyógyász, sem pulmonológus, de gondoltam, hogy szükség lehet a tudásra, amire a tanulmányaim során szert tettem. Több kollégámról tudok, aki hasonlóban gondolkodik, de ők inkább oltópontokra mennének. Én nem akartam kikerülni a veszélyt, így kerültem a Covid-ambulanciára. Tudni kell, hogy be vagyok már jó ideje oltva, így nem »fegyvertelenül«️ vállaltam a munkát a koronavírusos betegek között.
Szinte azonnal behívták
Hétfőn jelentkeztem tehát, meg is lepett, hogy már másnap felhívtak a kórházból: várnak, jöjjek.
A kötelező adminisztrációs dolgokat kellett elintéznem, a munkavédelmi és a tűzbiztonsági előírásokat megismerni; szerdán jeleztem nekik, hogy a hétvégeken tudom vállalni az önkéntes munkát, hisz hétköznap a saját praxisomban dolgozom. Szombatra már be is hívtak. Egy orvostanhallgatóval ketten dolgoztunk kint – mármint rögtön a Covid-ambulanca bejárata mögött, ahová érkeztek a betegek.
Nagyjából az egyharmadukat már eleve mentővel hozták, olyan állapotban voltak.
Kollégám még nem végzett orvos, ötödéves hallgató, de e tekintetben jóval több tapasztalattal bírt, mint én. Ő ugyanis már az első hullámban is önkénteskedett. A mi feladatunk volt a betegek kikérdezése, az anamnézis felvétele. Az ellátásuk már a benti vizsgálókban és fektető helyiségekben zajlott.
Nem tudták elérni a háziorvosukat
Sok mindent meg lehetett tudni a betegek kikérdezéséből. Többen elmondták: napok óta betegek, de nem tudták elérni a háziorvosukat – volt, aki a kórházat sem –, egyre rosszabbul érzik magukat, így nem vártak tovább, bejöttek. Akadt, akinek már mindössze 50-60-as volt a szaturációja, holott 85-90 alatt már komoly problémát jelez ez a szám.
Az illetőt azonnal felvették a kórházi osztályra. Itt kell megjegyezni, hogy sokszor negyedórás telefonhívások előzték meg a betegfelvételt, mert a Covid-osztályok annyira tele vannak, hogy ágyat nem nagyon találtak. Akit kellett, azért mind felvették. A mi műszakunkban olyan nem történt, amiről korábban meséltek: egy beteg olyan állapotban érkezett, hogy azonnal újra kellett éleszteni az ambulancián. Nem egyszer előfordult az is, hogy a páciens az ambulanciáról egyenesen az intenzív osztályra került.
Csak két oltott beteggel találkozott
A nagy többség valós tünetekkel érkezett, néhányan akadtak csak, akik inkább a pánik miatt jöttek: köhögtek, fájt a mellkasuk, s ennyi tünet elég volt, hogy kórházi ellátást kérjenek. De nem ez volt a jellemző, mint ahogy az sem, hogy olyan beteggel is találkozzunk, aki már oltást kapott.
Aznap, a tizenkét órás műszak alatt nyolcvan ember fordult meg a Covid-ambulancián, ebből ketten voltak olyanok, akik már oltottak voltak. Az egyikük rövid időn belül kapta meg, így a védettség nála nem alakulhatott ki; a másik jóval korábban, de ő az előbb említett kategóriába tartozott, tehát a tünetei alapján nagyobbnak gondolta a problémát, mint amekkora volt.
Sorra érkeztek a betegek, volt, akit a pannonhalmi járásból elvileg Sopronba kellett volna most szállítani, de a mentők jelezték: olyan állapotban van már az idős ember, hogy nem kockáztatnának. A bent dolgozó fiatal orvosok számomra elképesztő rutinnal és bátorsággal döntöttek ilyen kérdésekről, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jól. Biztos, hogy nagy segítség volt a munkánk, hisz nem vett el energiát és időt tőlük.
Azt is láttuk, hogy a betegkísérőknél is elkélne a segítség, mert a másik, amire várni kellett, a röntgen és a leletek beérkezése volt.
A pulzoximéter nagy segítség lenne
A legfiatalabb, kórházi ellátásra szoruló beteg 1981-es születésű volt, s valóban elmondható: sok negyven-ötvenéves ember is jelentkezett a Covid-ambulancián, súlyos tünetekkel. A szakboltokban már néhány ezer forintért kapható pulzoximéter (ujjra csíptethető diagnosztikai eszköz, segítségével gyorsan mérhető a vér oxigéntelítettsége és a pulzus) nagy segítség lenne, de ilyen még nagyon keveseknek van. Pedig nagyon kellene.
Nekem ez volt az első, tizenkét órás műszakom. Elképesztő fárasztó, de egy hétig én most ismét élem a saját életemet. Nem tudom elképzelni, hogy folyamatos nyomás alatt ezt hogyan bírják a fiatal orvosok. Az ambulancia hardver része, vagyis a felszereltsége nem kiugró, de volt minden, ami kellett. Az oxigénpalackoknál figyelmeztettek azért minket, hogy a nagyokat használjuk, a kicsik a betegszállításhoz kellenek. Ki volt számolva, de jutott mindenkinek.
A szoftver rész, vagyis a személyzet valóban ledöbbentett. Egyrészt a koruk, másrészt az ennek ellentmondó rutin, amit nyilvánvalóan az óriási betegszám miatt szereztek meg ilyen rövid idő alatt. Úgy számolok, hogy még két-három szombaton biztosan visszamegyek segíteni, mert ilyen betegforgalom mellett mindenkire szükség van, aki segíteni tud.”
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
