Az AstraZeneca szerint 65 év felett 85 százalékos hatásosságú a vakcinájuk

2021. március 25. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyilvánosságra hozta az AstraZeneca a vakcinájának Egyesült Államokban végzett harmadik fázis klinikai vizsgálat elsődleges eredményeit.

A közlemény szerint az elsődleges eredmények megegyeznek a korábban közzétett időközi eredményekkel, amelyek szerint az oltóanyag 79 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus ellen.

Ezzel kapcsolatban az amerikai járványügyi hatóság korábban úgy nyilatkozott, hogy aggályok merültek fel az adatokkal kapcsolatban, amik alapján a vállalat a bejelentést tette. Ezért arra kérték a vállalatot, hogy működjenek együtt az adatbiztonság-ellenőrző testülettel, vizsgálják felül a hatékonyságra vonatkozó adatokat.

A vállalat friss közleménye szerint az elsődleges hatékonysági elemzés során a vizsgálatba bevont 32 449 résztvevőből 190 tünetes COVID-19 esetet tartalmazott, ami 49-el több esetet jelent az időközi eredményekhez képest.

A résztvevők 2:1 arányban oszlottak meg az oltott és a placebo csoportok között. A két dózis beadása között egy hónap volt a különbség. 15 nappal a második dózis sután a tesztek szerint 76 százalékos volt a vakcina hatékonysága a tünetes koronavírus megelőzésében.

A súlyos vagy kritikus állapotú betegség megelőzésében illetve a kórházi kezelés kivédésében a hatékonyság viszont 100%. Emellett a 65 év feletti csoportban a vakcina hatékonysága 85% volt.

A közlemény szerint tesztek során az alanyok a vakcinát jól tolerálták, és a vakcinával kapcsolatos biztonságossági aggályok nem merültek fel.

Az elsődleges elemzés lesz az alapja a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedély benyújtásának az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA) a következő hetekben.

Az AstraZeneca vakcinája körüli kérdésekről és a felfüggesztő országokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!