Görögország várja a már beoltott uniós turistákat

2021. március 23. – 18:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A görög hatóságok engedélyezik az európai uniós és izraeli állampolgároknak, hogy Görögországba utazzanak, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást – közölte a turizmusért felelős minisztérium szóvivője kedden, írja az MTI.

A görög kormány új határozata szerint az oltási igazolvány birtokában nincs szükség karanténra, és negatív koronavírustesztet sem szükséges felmutatni a beutazás előtt. A görögök az év eleje óta sürgetik egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy ezzel új életet lehelhessenek a válság miatt haldokló turizmusba, amely korábban a görög gazdaság ötödét tette ki. Megfigyelők szerint az egyoldalú döntés célja az, hogy fokozza a nyomást az Európai Unión.

Az Akropolisz 2021. március 22-én, Athénban – Fotó: DIMITRIS LAMPROPOULOS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Az Akropolisz 2021. március 22-én, Athénban – Fotó: DIMITRIS LAMPROPOULOS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon. Korábban Harisz Theoharisz idegenforgalmi miniszter azt mondta, Görögország várhatóan már április közepétől megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt.

A magyar Konzuli Szolgálat oldala szerint Görögország továbbra is az utazásra nem javasolt országok listáján szerepel, ezért a külügy nem javasolja az oda való utazást. Ha azonban halaszthatatlan ügy miatt kell Görögországba utazni, akkor az előírt korlátozó intézkedések (72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt, hétnapos karanténkötelezettség, regisztráció) mellett ezt meg lehet tenni.

Frissítés 2021. 03. 24.:

A Telex megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt válaszolta, hogy az athéni magyar külképviselet egyelőre nem kapott a témában tájékoztatást a helyi hatóságoktól. A minisztérium a jelenleg érvényes szabályozás szerint egyik országba sem javasolja a kiutazást.

„Tekintettel azonban bizonyos halaszthatatlan célú utazásokra, az egyes országok beutazási és járványügyi protokollja elérhető a Konzuli Szolgálat folyamatosan frissülő honlapján” – írta a minisztérium.

Náluk is csúcson a járvány

Mindeközben rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek napi száma Görögországban, ahol kedden 3586 újabb fertőzöttet regisztráltak. Megdőlt a napi rekord a fővárosi attikai régióban is, ahol 1779 újabb fertőzöttet jegyeztek fel.

Ugyanakkor a pozitív koronavírustesztek aránya a hétfői 12,1 százalékról 5,6 százalékra csökkent, a vírus szennyvízben mért koncentrációja pedig országszerte stagnált vagy csökkent. Vaszílisz Kikíliasz görög egészségügyi miniszter kedden üdvözölte, hogy meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akik legalább az egyik adagot megkapták a koronavírus elleni védőoltásokból.

Görögországban eddig 1 469 020 dózis vakcinát adtak be, két adagot védőoltást 471 056 ember kapott, ami a 11 millió lakosság 4,3 százaléka. Az országban eddig 242 347 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 7582 halálesetet regisztráltak. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!