Ómolnár Miklós lebuktatni vélte Brüsszelt, miközben az EB szerint szó sincs eltitkolt vakcinaszerződésekről

2021. március 20. – 22:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton először borsonline.hu-n jelent meg Ómolnár Miklós leleplezőnek szánt videója, amiben arra utalt, hogy Brüsszel hazudott a vakcinaszerződésekről, amikor az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy a gyártókkal a tagállamok szerződtek és nem Brüsszel. Az EB Magyarországi Képviselete egy közleményben teszi helyre Ómolnár állításait.

Ómolnár videójában, ami aztán a kormánypárti sajtóban is végigfutott és az MTI is szemlézte, először az Európai Bizottság szóvivőjét, Stephan De Keersmeckert idézi, aki így felelt egy újságírói kérdésre: „A vakcinákat az uniós tagállamok rendelték meg, a bizottság nem játszott ebben semmiféle szerepet.”

A videóban ezután ezt cáfolva Ómolnár négy szerződést mutat be, amelyeket az egészségügyi biztos, Sztella Kirikiadesz írt alá az Európai Unió nevében. A szerződéseken a szenzitív megjelölés is szerepel, ami Ómolnár szerint arra utal, hogy valamit el akart titkolni az unió.

Az Európai Bizottság erre reagálva küldött ki egy közleményt, ami eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy nincs itt semmiféle nagy leleplezés. A közleményben azt írták, hogy az EB az uniós tagállamok megbízásából eddig hat vakcinagyártóval kötött előzetes beszerzési megállapodásokat. Ezeket a szerződéseket a gyártók és az EB képviselői írták alá. A tagállamok egyébként élhettek volna azzal a joggal, hogy nem vesznek részt az előzetes beszerzési megállapodásban. Mindezek nem új információk, a Telexen is részletesen írtunk már januárban az uniós vakcinabeszerzési eljárásokról, amelyeknek a szabályairól már tavaly júniusban megállapodtak a tagállamok.

„Az uniós szintű előzetes beszerzési megállapodások alapján a tagállamok egyénileg kötik meg a gyártócégekkel a konkrét megrendelési szerződéseket, amelyek – nyilván a keretmegállapodások feltételeinek figyelembevételével – az adott tagállamra vonatkozó gyakorlati szállítási és mennyiségi feltételeket tartalmazzák. Ezekről a tagállami megrendelésekről beszélt az Európai Bizottság szóvivője a tegnapelőtti brüsszeli sajtótájékoztatón, amikor magyarázta, hogy nem a Bizottság, hanem a tagállamok kötik meg (ami természetesen nem mond ellen a Bizottság által aláírt előzetes beszerzési megállapodások létezésének).” – áll a mostani közleményben.

Az EB a szerződések szenzitív megjelölésére is kitért, azt írták a vakcinagyártók üzleti érdekei miatt kellett bizalmasan kezelni ezeket a megállapodásokat. A szerződéseket csak a partnerek beleegyezésével hozzák nyilvánosságra, három keretszerződés (AstraZeneca, CureVac, Sanofi-GSK) , bizonyos adatok kitakarásával már megismerhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!