WHO: Az AstraZeneca-vakcinának még mindig több az előnye, mint a hátránya

2021. március 17. – 16:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vakcinabiztonságért felelős bizottsága szerint az AstraZeneca vakcinájának továbbra is több az előnye, mint a hátránya, így a szervezet még mindig javasolja az oltást a brit-svéd fejlesztésű oltóanyaggal – írja a Reuters.

A WHO közlése szerint a bizottság körültekintően megvizsgál minden rendelkezésre álló információt az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban, és amint lesz eredménye a vizsgálatuknak, nyilvánosságra is hozzák majd azt. Kate O’Brien, a szervezet immunizációért, vakcinákért és biológiai anyagokért felelős szárnyának igazgatója elmondta, hogy nem érdemes túlgondolni azokat a konkrét számokat, amelyek kiütköztek.

Szerinte ezek ugyanis egyértelműen biztonságos és hatásos vakcinák, amiket használnuk is kell. Ha valakinek felajánlják bármelyik vakcinát, az fogadja is el, mert ezel lehet garantálni, hogy a legyártott oltóanyagokat a lehető legjobban kihasználjuk.

Forrás: Jens Buttner / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP
Forrás: Jens Buttner / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Az utóbbi napokban számos országban leállították az oltást az AstraZeneca vakcinájával, miután felmerült annak a gyanúja, hogy fokozhatja a vérrögképződés kockázatát, a gyártó és a mérvadó egészségügyi szervezetek szerint viszont elenyésző az esélye annak, hogy van összefüggés a két dolog között. Erről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!