Több budapesti oltóponton nem tudták elkezdeni az oltást, mert nem érkezett oltóanyag

2021. március 14. – 15:16

Több budapesti oltóponton nem tudták elkezdeni az oltást, mert nem érkezett oltóanyag
Fotó: Soós Lajos/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A héten több budapesti oltópontra nem érkezett vakcina, emiatt nem tudták elkezdeni a betegek beoltását. Az egyik az újbudai Szt. Kristóf Szakrendelő, erről Bakai-Nagy Zita XI. kerületi alpolgármester írt Facebook-bejegyzésében.

Azt írja, már március eleje óta kijelölt oltópont a szakrendelő, amit ennek fényében átalakítottak az ott dolgozók, és elkészítették az oltási rendet is, csak éppen oltani nem tudtak elkezdeni, mert nem érkezett meg az oltóanyag azóta.

Ezen kívül lapunk két forrásból is értesült, hogy a XIII. kerület Szegedi úti rendelőintézete is hasonló gondokkal küzd, ugyanis ide sem érkezett meg a vakcinaszállítmány. Itt hétfőre alakították át a rendelő ötödik emeletét, hogy alkalmas legyen az oltásra, emiatt azóta szünetel az infúziós terápia, az oltás viszont nem kezdődött el. Lapunk egyik forrása azt mondta, nincsenek információik arról, milyen vakcinával hány embert kellene oltaniuk, illetve az oltás tervezett megkezdésére oltóanyagot sem kaptak.

Az oltóanyag hiányán túl probléma az is, hogy sokkal több oltópontra lenne szükség, ennek a fővárosi részéről Karácsony Gergely írt levelet a Miniszterelnökségnek, amiben 10 új oltópont kialakításáról beszél, Szombathelyen pedig a háziorvosok írtak nyílt levelet a kormányhivatalnak a helyzet súlyosságáról.