Harmincezertől ötmillióig büntethetik azt a háziorvost, aki nem olt hétvégén

2021. március 12. – 19:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Május végéig a hétvégi és munkaszüneti napokat is államilag finanszírozott oltási napnak jelölte ki a háziorvosok számára Müller Cecília országos tisztifőorvos, jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központ az MTI-nek.

A járványügyi hatóság ezeken a napokon kiegészítő díjazást ad: ahogy korábban írtuk, azok a háziorvosi szolgáltatók például, amiket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek, napi 80 ezer forint különdíjazást kaptak az államtól.

A kiegészítő juttatás a májusig tartó esetekben is ugyanígy alakul, teljes napra 80 ezret, fél napra 40 ezret adnak, ha adott időben az ellátandók legalább 50 százaléka megjelenik a rendelőben.

Ahogy a közlemény írja, a cél, hogy „minél több ember, minél előbb kapja meg az oltást”, a regisztrált idősek nagy száma miatt beoltásuk heteket vesz igénybe, ezért számít az NKK hétvégén, szabad- és munkaszüneti napokon is a háziorvosok munkájára. A hétvégék mellett így májusig

oltanak majd március 15-én, húsvétkor és pünkösdkor is.

Illetve május 1-jén, de utóbbi amúgy is hétvégére esik.

Az NKK közlése szerint ha egy háziorvos már a munkanapokon beoltotta a számára kiosztott összes vakcinát, és hétvégére nem marad, akkor nem köteles hétvégén is oltani, de ha van elég vakcinája, hétvégén és munkaszüneti napon is folytathatja az oltások beadását.

Frissítés 22:26-kor: Az MTI értesítése után este megjelent a Hivatalos Értesítő is a fentebbi információkkal. Mint ebből kiderült, nemcsak jutalom várhat a háziorvosokra, hanem a teljesítés elmaradásának esetén büntetés is. Mint írják,

„Felhívom a figyelmet, hogy a határozatomban előírtak megsértése esetén külön jogszabályban meghatározott 30 000 Ft-tól 5 000 000 Ft-ig terjedő egészségügyi bírság kiszabásának van helye.”

A bírság kiszabásának végrehajtója az állami adóhatóság.

Mint írják, a határozat életbe lépési ideje a Hivatalos Értesítő megjelenésétől kezdődik, azaz a péntek este megjelent értesítő másnapjától már eleget kell tennie az orvosoknak az abban foglaltaknak.