Szijjártó: Izraeli cég fog koronavírusteszteket gyártani Magyarországon

2021. március 11. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszélesíti Magyarország a tavaly beindított együttműködését egy izraeli vállalattal, ennek köszönhetően a jövőben már koronavírusteszteket is fognak gyártani Magyarországon – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte az MTI-vel. Szijjártó éppen Jeruzsálemben tárgyal, a Facebook-oldalára feltöltött fotó szerint Gabi Ashkenazi külügyminiszterrel, akivel „jó barátok”.

A posztjában is megemlíti, hogy koronavírus elleni védekezésben komoly tudományos, szakmai és gazdasági együttműködés jött létre a két ország között – hogy ez milyen területekre terjed ki, azt egyelőre nem részletezte.

Az MTI-nek azt mondta, hogy ez az izraeli vállalat ugyanaz a cég, amely tavaly tavasszal már megkezdte Magyarországon csúcstechnológiájú lélegeztetőgépek gyártását. A miniszter szerint „mivel a koronavírusnak várhatóan új mutációi fognak megjelenni, illetve nem világos, hogy a védőoltások mennyi ideig adnak immunitást, a jövőben is biztosan szükség lesz nagy mennyiségben jó minőségű tesztekre”.

Ez a cég a tavaly nyári sajtóhírek szerint az izraeli alapítású Celitron Medical Technologies Kft., amely a Panther 5 lélegeztetőgépek gyártását kezdte el magyarországi, váci gyárában. A Napi.hu akkori híre megjegyezte: „korábbanhulladékfertőtlenítő berendezéseket és gőzsterilizálókat gyártó, mérlege szerint tartósan veszteséges cégről” van szó. A lélegeztetőket rendben legyártották, az MTI tavaly szeptember 25-i híre szerint ezer gépet gyártottak le, amikből szeptember végén 900 már szállításra kész állapotban volt.

Az izraeli anyacég, a Celitron világszerte több mint 80 országban már több mint 400 kórházi veszélyeshulladék-kezelő egységet (hulladékfertőtlenítő berendezést), valamint több mint 4000 gőzsterilizálót telepített. A magyar vállalat árbevétele 2019ben meghaladta az 1 milliárd forintot, ami csaknem 20 százalékos csökkenés 2018-hoz képest, adózott vesztesége 2019-ben valamivel több mint 201 millió forint volt, szemben a 2018-as 280 milliós veszteséggel – írta akkor az MTI.