Müller Cecília: Soha ennyi koronavírusos beteget nem ápoltak még kórházban

2021. március 10. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvosok egyre súlyosabb esetekkel találkoznak, a betegek a kórházba kerülés után néhány órával sokszor már lélegeztetőgépre kerülnek, hangzott el az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. „Az elmúlt 24 órában két olyan 30-as éveiben járó fiatal is meghalt, akiknek az első információk szerint, semmilyen alapbetegségük nem volt”, mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília szerint „a járvány harmadik hullámának egy nagyon meredeken felszálló ágában vagyunk”, ezt bizonyítják a napi adatok is, melyeket ebben a cikkünkben foglaltunk össze.

Müller Cecília hangsúlyozta, ha a járványügyi szabályokat nem tartjuk be, egymást és a környezetünket is veszélyeztetjük.

„Soha ennyi koronavírusos beteget nem ápoltak még kórházban, az ápoltak tíz százaléka pedig lélegeztetőgépre szorul”

-fogalmazott.

Ezután rátért a védőoltásokra is, és elmondta, hogy eddig 1 100 791 személy kapta meg a védőoltást. A héten a háziorvosok az időseket oltják, első sorban a 80 év felettieket, mert „szeretnénk az ő oltásukkal végezni”, hangsúlyozta Müller. Az időseknek üzent is, „ha megszólíttatnak, akkor most már ne spekuláljanak semmin, mindegyik vakcina, hatásos. Vegyék fel azt a védőoltást, amelyet ajánlanak a részükre”!

A háziorvosok többsége egyébként szerdán kapja meg az AstraZeneca vakcinát, a kórházi oltópontokon pedig Pfizerrel és a Szputnyik V-vel oltanak.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese részletes adatokat sorolt arról, hogy az elmúlt egy napban hányszor kellett a rendőröknek intézkedniük a rendeletek be nem tartása miatt, így például hány üzletben nem viseltek maszkot, hányszor találkoztak olyan emberrel, akiken a közterületen vagy a tömegközlekedési eszközökön nem volt maszk. Felsorolta azt is, hányszor intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, és hány helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket. Tegnap 14-en megszegték a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt, viszont egyetlen vendéglátó üzletet sem kellett bezáratniuk.

Összességében viszont az intézkedések számát ezúttal is magasnak találták, ezért Kiss hangsúlyozta, hogy a járvány megelőzése érdekében fontos a szabályokat betartani.

A tájékoztató végén ezúttal is felolvasták az előre kiválogatott újságírói kérdéseket. Az ezekre adott válaszok közül a legfontosabbak:

  • Egy vírus reprodukciós rátája azt jelenti, hogy egy fertőzött személy hány másik személynek tudja átadni a vírust. A kezdetekben jellemzően egy beteg két másik személynek tudta átadni a fertőzést. A brit mutáns esetében egy fertőzött személy már 3-4 másik személynek tudja átadni a betegséget. De mivel védekezünk, jelenleg visszaszorítottuk ezt a képességét 1,3-ra. Ez jól hangzik, de nem elegendő, mondta Müller. Ha egy felett van az értek, akkor ugyanis még terjed a betegség, egynél stagnál, egy alatt viszont csökken a fertőzés veszélye.
  • Minden gyógyszer szedése orvosi javaslatra történik. Ez így van az antibiotikumok esetén és így lesz a favipiravir estében is. Magától senki ne kezdjen el gyógyszert szedni.
  • Aki egyszer már átesett a betegségen és még egyszer megfertőződik, a szakirodalom szerint már ellenanyag van a szervezetében, ezért általában enyhébben zajlik a betegség, de ennek ellenkezője is elfordulhat.

Ha tisztába akar kerülni, hogyan is működnek a vakcinák, mi történik a hatásukra a szervezetünkben, és mi a különbség köztük, nézze meg a Telexikon legfrissebb videóját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!