Orbán Viktor: Május elejéig 4,5 millióan kapják meg az oltást, ha kérik

2021. március 6. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután új videósorozattal jelentkezett a Facebookon. Az első rövid videóból kiderült, hogy „az életünket most két párhuzamos folyamat határozza meg”. Egyrészt tömegesen oltják a regisztráltakat, másrészt újult erővel támad a vírus harmadik hulláma. „A célegyenesben vagyunk, most azért kell zárnunk, hogy minél hamarabb nyithassunk” – mondta Orbán, aki mindenkit arra kér, hogy regisztráljon a védőoltásra.

A néhány perccel később közzétett második videóban azt mondta, eddig több mint 2,8 millióan regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

„Ezen a hétvégén elérjük az egymilliós beoltotti számot. A terv szerint, amiből dolgozunk, 2-2,5 millió ember lesz beoltva Magyarországon április elejére, május elejére több mint 4,5 millió, és utána a 7 és 8 milliós számot is elérjük – ha regisztrálnak elegen, és kérik a vakcinát”

– jelentette ki Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!