Az élelmiszer-ellátás nincs veszélyben

2021. március 6. – 12:18

Másolás

Vágólapra másolva

Erről az Agrárminisztérium szombat reggeli közleménye biztosít mindannyiunkat. „A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás” – írják. Nagy István agrárminiszter szerint az új korlátozások „annak figyelembevételével születtek, hogy a mezőgazdasági termeléshez, állattartáshoz és élelmiszer előállításához feltétlenül szükséges üzletek nyitva maradhassanak, illetve a termelést biztosító szolgáltatások is elérhetők legyenek.” A boltbezárás alóli kivételeket ebben a cikkben szedtük össze.

„A gazdák eddigi helytállásáért köszönettel tartozunk, áldozatos munkájuknak és szorgalmunknak köszönhetően ugyanis a legnehezebb időszakban is friss és egészséges élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira”

– mondta a miniszter, és mi is csak csatlakozni tudunk hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!