Az iskolákat, óvodákat, boltokat is bezárják egy időre

2021. március 4. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány szerdán is ülésezett, és még csütörtökön is folytatta, így a csütörtöki kormányinfó a Karmelitából jelentkezett. Közben még tartott a kormányülés.

A kormány a két ülésén eddig ezekről a szigorításokról döntött:

  • az óvodákat, általános iskolákat április 7-ig bezárják, a digitális oktatás részleteit az Emmi dolgozza ki;
  • a középiskolákra, egyetemekre vonatkozó szigorítások változatlanok maradnak;
  • az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kivételével március 8. és 22. között bezárják az üzleteket;
  • március 8. és 22. között minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi szolgáltatások;
  • szabadidős tevékenységek: a konditermeket két hétre be kell zárni, az igazolt sportolók edzései és meccsei csak zárt kapuk mögött megtarthatók;
  • a parkok, arborétumok nyitva lehetnek;
  • aki tud otthoni munkavégzést biztosítani, az biztosítson a dolgozóinak;
  • szigorítják a határátlépést a személyforgalomban;
  • maszkot szabadtéren mindenhol kell hordani;
  • a bértámogatást kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni.

„Ha most nem zárnánk, akkor megnőne a halálozások száma, és a nyitás is későbbre tolódna” – magyarázta Gulyás.

A kormány matematikusokat, szakértőket, virológusokat, orvosszakértőket hallgatott meg a döntései előtt, mondta Gulyás. A járványügyi számokból azt látni, hogy az elmúlt három napban megnőtt a fertőzöttek, a halottak és a lélegeztetőgépen lévők száma is, ahogy a terjedés üteme is nő.

A harmadik hullám nagyon erős, erősebb, mint a második, de most van vakcinánk, az oltás jól halad, az unión belül most Magyarország a harmadik legátoltottabb ország, mondta.

Gulyás hozzátette, a kormány csütörtökön még tovább ülésezik, ahogy péntek reggel az operatív törzs is, a kormánydöntések részleteit ezeken dolgozzák majd ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!