Gulyás: Az Európai Néppárton kívül is van élet

2021. március 4. – 11:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely a Fidesz Európai Néppártból való kilépéséről azt mondta: az Európai Néppárt a harmadik járványhullám elleni küzdelem kellős közepén teljesen lényegtelen szabályzatok elkészítésével foglalkozik, ez önmagában is mutatja egy párt éretlenségét. Főleg, hogy mindezt egy ország vagy tagpárt ellen hozzák, amit a Fidesz külön is sérelmesnek tart.

Gulyás szerint hosszú ideig adtak lehetőséget a pártnak hogy a saját jövőjét úgy határozza meg, hogy elutasítsa a migrációt, tartsa fontosnak az európai kereszténydemokrata értékeket és ne vitassa a nemzeti szuverenitás létezését. Az elmúlt években konstruktív tárgyalásokat igyekeztek folytatni erről, de úgy látták, hogy a Néppárt a balliberális erőkkel működik együtt, és nem hagy teret az olyan hagyományos kereszténydemokrata értékeket képviselő pártoknak, mint a Fidesz. Egyelőre a pártnak még tagja a Fidesz, de a frakcióból kilépett, és „nyilván ez a jövőre nézve is iránymutatást jelent”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!