Egy szakszervezeti felmérés szerint a tanárok 84 százaléka beoltatná magát, de nem nagyon bíznak az orosz és kínai vakcinákban

2021. március 2. – 09:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyors felmérésben kérdezte meg az egyik tanári szakszervezet, a PDSZ, hogy a tanárok hogyan állnak az oltáshoz. 1278 nem szakszervezeti tag és 396 szakszervezeti tag válaszolt a két külön kérdőívre, így összesen 1674 tanár véleményéből az derült ki, hogy

  • a válaszadók körében nem valós a kormányzat által mondott 26 százalékos oltásfelvételi hajlandóság, a tényleges szám 84 százalék;
  • viszont az oltást beadatni szándékozók bő kétharmada nem bízik az Európai Gyógyszerügynökség által jóvá nem hagyott vakcinákban, vagyis az oroszban és a kínaiban, mert tartanak az esetleges későbbi egészségártalmaktól, illetve nem bíznak abban, hogy a kormány igazat mond az oltásokról.
  • A túlnyomó többség, még az oltást felvenni nem kívánok egy része is úgy érzi, hogy az oktatási intézményeknek az oltási prioritási listákon lenne a helyük.

A legtöbb válaszadó általános iskolai munkavállaló, majd sorban jönnek a gimnáziumi, szakképző intézményi és óvodai dolgozók.

A PDSZ szerint a kérdőívre adott válaszokból jól látszik, hogy a tanárok úgy vélik, a kormány nem képes világosan beszélni a kérdésben, nem tudja megnyugtatni az aggódó embereket.

További részletesebb adatokat ide kattintva olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!