A járványhelyzet miatt elmarad az a nagykőrösi vásár, ahová több ezer ember is kilátogathatott volna

2021. február 26. – 22:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járási tisztifőorvos javaslatára elmarad Nagykőrös hagyományos, Frigyes-napi országos állat- és kirakodóvására, közölte a Pest megyei város önkormányzata.

A hét elején Hadházy Ákos országgyűlési képviselő írt arról, hogy Nagykőrös a Facebook-oldalán hirdeti a vásár megtartását, miközben a járványügyi szabályok szerint például egy tüntetésre tilos összegyűlni az embereknek.

Nagykőrösön évente több vásárt is tartanak, és esetenként több ezer látogatóval is lehet számolni. A vásárt rendező KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. a Telexnek korábban azt írta, amikor azt firtattuk, hogy nem tartják-e járványügyi szempontból veszélyesnek a rendezvény megtartását, hogy minden engedéllyel rendelkeznek, ami a vásárhoz szükséges. Azt ígérték, hogy figyelni fognak a maszkviselés és a távolságtartás betartására, és mindenkit arra kérnek, hogy csak olyanok látogassanak ki a rendezvényre, akik egészségesnek érzik magukat.

Ez a felhívás mára értelmét veszítette, mert a megbízott járási tisztifőorvos, Kiss Csaba azt írta a szervezőknek, hogy a lakosság védelme érdekében nem javasolják a vásár megtartását. Az önkormányzat pedig már ki is írta, hogy a február 28-ra tervezett vásár elmarad. Kiss levelében a járvány harmadik hullámára hivatkozott, azt írta, drámaian romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!