Az oltások miatti pluszmunka kifizetését kérik a háziorvosok

2021. február 19. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosi kormányhivatal azt tudakolta nemrég egy, a Telex birtokába került levélben a háziorvosoktól, hogy vállalnák-e hétvégén az oltások beadását, ám arról nem írtak, mennyit és mennyi plusz juttatásért kellene dolgozniuk hétvégén. Persze az ember szívesebben megy, ha tudja, hogy a vállonveregetésen kívül máshogy is díjazzák a hétvégi oltást – így fogalmazott a 168.hu-nak Jelinek Benjámin háziorvos, aki azt is mondta: kötelességének érzi, hogy vállalja a többletterheket, meg is csinálná pluszpénz nélkül is, mégis számít, kompenzálják-e a többletfeladatokat.

A 168.hu úgy tudja, hogy a Háziorvosok Online Szervezetének hétfői fórumán szóba is került a téma, és elhangzott, hogy a pluszmunka kifizetését kérik a döntéshozóktól. Arról nem esett szó, hogy mekkora ellentételezést várnának. Jelinek Benjámin beszélt arról is, hogy ő eddig zökkenőmentesen megkapott minden eszközt. Arról, hogy az oltási program milyen többletterheket ró a háziorvosokra, itt írtunk bővebben.

Eddig 391 821 fő kapott oltást, közülük 152 432 fő már a második oltását is megkapta. Az e heti oltási terv szerint folytatódik a regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon (Pfizer- és Szputnyik vakcinával), a háziorvosok pedig folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását (AstraZeneca-vakcinával). Emellett több idősotthonba is visszatérnek az oltócsapatok, és folytatódik az egészségügyi dolgozók második körös oltása is. Kedden megérkezett az első szállítmány a kínai Sinopharm-vakcinából is, így már összesen öt vakcina áll rendelkezésre Magyarországon – írta pénteken a koronavirus.gov.hu.