Álhíreket terjesztett a koronavírusról, törölte az Instagram John F. Kennedy oltásellenes unokaöccsét

2021. február 11. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen osztott meg álhíreket a Covid-19-járványról vagy az oltásokról John F. Kennedy néhai amerikai elnök 67 éves unokaöccse, Robert F. Kennedy Jr., ezért törölték a profilját az Instagramról – írja a The Guardian. A vállalat hétfőn jelentette be, hogy rövidesen sokkal szigorúbban bánnak majd az oltásellenesekkel mind a Facebookon, mind az Instagramon – és hát a jelek szerint erre valóban nem kellett sokat várni.

Kennedy Jr. az egyik legnagyobb ameirkai oltásellenesnek mondott szervezet, a Children's Healt Defense alapítója, noha állításuk szerint ők nem oltásellenesek, csupán kérdéseket vetnek fel az oltások biztonságosságával kapcsolatban. Ennek ellenére összeesküvés-elméleteket is osztottak meg a közösségi médiában, és tavaly beperelték a Facebookot, miután az korlátozta a hirdetési lehetőségüket.

Kennedy Jr. a Facebookon még elérhető, egyelőre ott folytatja az Instagramon beszüntetett álhírterjesztést. A Gizmodo kereste a Facebookot az álhírterjesztés miatt, de még nem kaptak választ a kérdéseikre. Azt is a Guardian írta meg nemrég, hogy az amerikai kormány gazdaságvédelmi segélyprogramja öt olyan oltásellenes csoportnak is adott kölcsönt, amik téves információkat terjesztettek a koronavírusról, ezek között volt Robert F. Kennedy Jr. szervezete is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!