Az operatív törzs harmadik hullámtól tart, Áder János a korlátozások lazításáról és a turizmus beindításáról beszélt

2021. február 10. – 16:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten. Áder személyében ezzel új szereplője lett a koronavírusról szóló központi kommunikációban.

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy az operatív törzs szerdai tájékoztatóján arról beszéltek: ismét emelkedik a fertőzöttek száma Magyarországon, akár egy harmadik hullám is jöhet. Nemrég arról írtunk, hogy amúgy is szokatlanul szerteágazó a kormány kommunikációja a járványügyi korlátozások feloldásáról: Orbán konzultálna, Gulyás kétlépcsős nyitást emlegetett, Kásler pedig további fegyelmezettséget kér, és óva int a hirtelen nyitástól. Közben a kormányhoz közel álló Nézőpont felmérése is azt mutatja, hogy az emberek 70 százaléka elégedett a mostani korlátozásokkal.

Az MTI beszámolója szerint Áder Lengyelországban azt mondta: reményei szerint Magyarországon

„húsvétig (április 4-ig) vagy legkésőbb a húsvétot követő időszakban, április végéig” fel lehet gyorsítani a védőoltások beadását. Így májusban, tavalyhoz hasonlóan ismét nyitni lehetne.

Minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben kapjuk meg a vakcinákat, annál gyorsabban tudjuk a korlátozásokat feloldani az idegenforgalomban is – válaszolt Áder az MTI-nek a közép-európai turizmus újraindítását érintő kérdésére. Áder bízik abban, hogy az idei nyár ugyanolyan eredményes lesz a turizmusból élők jelentős része számára, mint amilyen az elmúlt esztendőben volt.

Áder János a visegrádi csoport államfői találkozóján tartott online sajtótájékoztatón a lengyelországi Juratában 2020. február 10-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A járvány miatt online formában rendezett, a balti-tenger-parti Hel-félszigeten fekvő Jurata üdülőhelyről, az ottani elnöki rezidenciáról közvetített sajtókonferencia keretében tett nyilatkozatában Áder elmondta: a tárgyalások során az államfők egyetértettek abban, hogy az országcsoport megalakulásától eltelt 30 év sikeres és eredményes volt. Véleménye szerint a soros lengyel elnökség jelmondata (Erős V4-ek az erős Európában) jó iránytű lesz a következő esztendőkre is.

A járványról szólva jó hírnek nevezte, hogy a gazdasági visszaesés mértéke mind a négy országban kisebb, mint az Európai Unió (EU) átlaga vagy a legnagyobb uniós tagállamoké. „Ez reményt ad arra, hogy a helyreállítás is gyorsabb és kevésbé fájdalmas lesz” – mondta. A járvány tanulsága, hogy nemcsak a térségbeli országok, hanem az egész EU gazdasága meglehetősen kiszolgáltatottnak bizonyult külső tényezők negatív hatásainak, ezt a kiszolgáltatottságot pedig a jövőben csökkenteni kell.