Nagy-Britanniában az érkezés után is kötelező lesz a teszt a külföldről beutazóknak

2021. február 9. – 05:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit kormány tervei szerint a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak érkezésük után is, még a karanténidőszak alatt el kell végeztetniük legalább egy koronavírustesztet, írja az MTI. Jelenleg csak beutazásuk előtt kell 72 óránál nem régebbi negatív tesztet felmutatniuk.

A brit egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása alapján a tervezett intézkedés mindenkire vonatkozik, aki külföldről érkezik. A cél a behurcolt fertőzések teljes körű kiszűrése és az esetleges újabb koronavírus-variánsok azonosítása. A tesztet még a kötelező tíznapos karantén lejárta előtt el kell végeztetniük a külföldről érkezőknek.

Azt nem részletezte, hogy a beutazóknak milyen típusú és hány szűrővizsgálatnak kell alávetniük magukat Nagy-Britanniába érkezésük után.

A BBC rádió értesülése szerint az elképzelések között szerepel, hogy a külföldről érkezőknek a karanténidőszak második, majd nyolcadik napján is koronavírustesztet kellene végeztetniük. Arról sem hangzottak el még részletek, hogy ezeknek a szűrővizsgálatoknak a költségei kit terhelnének. Az intézkedést hamarosan teljes egészében ismertetik.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. Fotó: MTI/AP/AFP/Tolga Akmen
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. Fotó: MTI/AP/AFP/Tolga Akmen

A brit kormány már három hete érvényben lévő rendelkezése alapján a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak indulásuk előtt is el kell végeztetniük egy koronavírustesztet, és csak a szűrővizsgálat negatív leletének felmutatása után kezdhetik meg utazásukat. Ezt a koronavírustesztet az indulás előtt legfeljebb 72 órával lehet elvégeztetni.

A külföldről érkezőket a negatív koronavírus-szűrési lelet sem menti fel a kötelező tíznapos nagy-britanniai karantén alól, sőt a kedden bejelentett újabb intézkedés alapján ezen időszak alatt kell majd elvégeztetni az újabb koronavírustesztet.

A brit kormány nemrégiben átmenetileg minden országból megszüntette a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba, azokból az országokból pedig, amelyekben tömegesen tűntek fel új koronavírus-variánsok, teljesen megtiltotta a beutazást a külföldieknek.

A tilalom a legtöbb dél-amerikai országra és Afrika déli államaira, valamint – szoros dél-amerikai, főleg brazíliai utazási kapcsolatai miatt – Portugáliára vonatkozik.

Ezekből az országokból a brit állampolgárok és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldiek hazatérhetnek, de a tervek szerint jövő hétfőtől nem otthonukban, hanem kijelölt kereskedelmi szálláshelyen kell eltölteniük a tíznapos karantént.

A nagy-britanniai oltási kampány december 8-án kezdődött a Pfizer és a BioNTech vállalatok által kifejlesztett oltóanyaggal. Január elsejéig egymillió embert oltottak be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!