Kilencmillió adaggal több vakcinát kap az EU az AstraZenecától

2021. január 31. – 22:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az AstraZeneca a korábbi terveihez képest kilencmillió adaggal többet szállít az Európai Uniónak a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagából az első negyedévben, ezt vasárnap este jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az EB vezetője a ZDF német köztelevíziónak elmondta, hogy a brit-svéd gyógyszeripari cég vállalása 30 százalékos növekedést jelent az egy héttel korábban közölt terveihez képest. Az EU így 31 millió helyett 40 millió adaghoz jut a vakcinából. Az AstraZeneca azt is vállalta, hogy szállításait az eredeti menetrendhez képest egy héttel korábban elkezdi, és bővíti gyártókapacitását az EU-ban, olvasható az MTI hírében.

Von der Leyen szerint a következő hetek még nehezek lesznek, de március végére megoldják a szállítási gondokat, és jóval több oltóanyag áll majd az EU-tagországok rendelkezésére. Ezért továbbra is ki kell tartani az eredeti terv mellett, hogy a nyár végére az EU felnőtt lakosságának 70 százalékát beoltják.

Az AstraZeneca vakcinája üzengetés és gyártási problémák után pénteken kapta meg az európai engedélyt, és az EU-ban a harmadik, engedélyezett koronavírus elleni vakcina az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű oltása, illetve az amerikai Moderna vakcinája után. Előnye, hogy alacsonyabb az előállítási költsége a rivális oltóanyagokhoz képest, és szállítás közben sem igényel mélyfagyasztást, a gyártástól a felhasználásig normál hűtőszekrényben, négy és nyolc Celsius-fok közötti hőmérsékleten tárolható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!