Mi semmilyen hatóságra nem kívánunk szakmai értelemben vett nyomást gyakorolni

2021. január 21. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

De minden hatóságnak figyelembe kell vennie, hogy Európában emberek ezrei, Magyarországon is százai halnak meg minden egyes napon egy olyan betegségben, amely ellen a védőoltással lehet védekezni – mondta Gulyás egy, az ellenzékre, illetve Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő véleményére vonatkozó kérésre. A miniszter ismét az Európai Gyógyszerügynökséget kritizálta a vakcinák engedélyezésének lassúsága miatt, és kiemelte, ebben a kérdésben az emberi életek védelmét tartják szem előtt, és erre kérte az ellenzéki képviselőket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!