Gulyás: A szomszédos országokban és Európában megkezdődött a harmadik hullám

2021. január 21. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány a szerdai ülésén elsősorban ismét a vírushelyzetet tekintette át, és azt láttuk, hogy miközben Európában és a szomszédos országokban is megkezdődött a járvány harmadik hulláma, Magyarországon folyamatosan csökken a megbetegedések és a halálozások száma – jelentette be a kormányinfó kezdetén Gulyás Gergely.

A miniszter szerint a tömeges vakcinálás idejéig azonban nem lehet az eddigi, a kormány szerint sikeres védelmi intézkedéseket feloldani, ennek ellenére az intézkedéseket jövő héten is felülvizsgálja a kabinet, ahogy azt rendszeresen megteszi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!