Egy 3,5 éves kisfiú reakciója, amikor 75 nap után találkozik a koronavírusból felépült nagymamájával

2021. január 15. – 16:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megható videót tett közzé egy budapesti nő arról, hogyan reagál 3,5 éves kisfia arra, hogy nagymamája felgyógyult a koronavírusból, és 75 nap után hazaérkezett a kórházból.

Ligetfalvi Anikó októberben azután hívta ki először a mentőket, hogy észrevette, édesanyja „furcsán veszi a levegőt”. Bár az elvégzett gyorsteszt negatív lett, a mentők mégis a Semmelweis Egyetem kórházába szállították Nagy Annát, ahonnan aztán lánya fél óra után hazavitte, mert már csak az úgynevezett „vörös zónában”, vagyis a Covid-fertőzöttek között lett volna hely a teszt alapján nem fertőzött 63 éves nőnek. Anna állapota otthon viszont tovább romlott, ezért egy héttel később, október 30-án a kistarcsai kórházba mentek be, ahonnan a nőt a hatvani kórház sürgősségi osztályára szállították át.

„Onnantól édesanyám semmire nem emlékszik, csak arra, hogy egy hónap múlva felébred”

– mondta a Telexnek Ligetfalvi Anikó.

Pedig a nő két napig még telefonon tudott kommunikálni édesanyjával, akit november 2-án az orvosok végül lélegeztetőgépre tettek. „Innentől, ami jött, az maga volt a pokol”, fogalmazott Anikó. „Az, ami a lelkünkben zajlott. A káosz, ami a kórházban uralkodott. Az, hogy a főorvos hozott egy rendeletet, ami szerint csak délután 2 óra után lehetett telefonálni, de akkor is csak nagyon nehezen lehetett elérni bárkit is.”

Anikó ugyanis azt állítja, hogy november 2-től sokkal nehezebb volt bármilyen információt megtudnia édesanyja állapotáról, ezért minden létező kapcsolatát bevetette azért, hogy rokona kezelőorvosának felettesét elérje. Ez végül sikerült is, Anikó ráadásul annyira kitartó volt, hogy még egy diktafont is be tudott juttatni a mélyaltatásban fekvő édesanyjához, amit lejátszottak neki az orvosok. A felvételen ő és kisfia beszélt.

„Két nappal azután, hogy lejátszották neki az üzenetünket, anyát le tudták venni a gépről”

– meséli Anikó.

Azt mondja, soha nem fogja elfelejteni a pillanatot, hogy amikor már kezdtek hozzászokni a rutinhoz, hogy délutánonként hívják az orvost, egyszer csak csöng a telefonja, ami azt írja ki: „Mom calling” (vagyis „anya hív”).

Édesanyja egyébként nagyjából négy nap alatt tisztult ki, a mélyaltatásban töltött időből pedig csak a lejátszott hangfelvételre emlékszik. Anna ezután nyolchetes rehabilitációt kezdhetett el Mátraházán, de állapota olyan gyorsan javult, hogy azt három hét alatt teljesítette, és január 12-én, kedden végre hazaérkezett.

Arról, hogy hogyan érintett másokat a koronavírus második hulláma, ebben a cikkünkben írtunk. Kérdéseinkkel kerestük a hatvani kórházat, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!