A Pfizer-vakcina a vírus átadását is megakadályozza az izraeli adatok alapján

2021. január 13. – 14:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer és a BioNTech által fejlesztett oltóanyag az első dózisa után két héttel már harmadával csökkentette a koronavírus terjedését az oltottak teljes korosztályában Izraelben, írja az ynet portál.

A legnagyobb izraeli egészségbiztosító pénztár, a Klalit 200 ezer, 60 évesnél idősebb páciens adatainak elemzéséből kimutatta, hogy két héttel az első dózis beadása után harmadával kevesebben voltak az új fertőzöttek között az idősek, és nem csak az oltottak körében csökkent a megbetegedések száma.

Az izraeli kutatások azt mutatják, hogy a Pfizer által készített koronavírus elleni vakcina nemcsak az oltottakat védi meg a fertőzéstől, hanem azt is segít megelőzni, hogy a már beoltott emberek továbbadják a betegséget másoknak.

A kutatás legfőbb kérdése az volt, hogy vajon csak az oltottak megbetegedését akadályozza-e meg, vagy a vírus továbbadását is lassítja a vakcina. Az azonosított fertőzöttek adataiból az derült ki, hogy az oltás 5-12 napig nem hatott ki az általános fertőzési arányokra a megfigyelt 200 ezer, 60 évesnél idősebb körében, de a 13. napon már enyhén csökkent, és a 14. naptól harmadával csökkent a fertőződések száma az egész korosztályra kivetítve.

Izraeli oltási központ 2021. január 11-én, Haifában – Fotó: JACK GUEZ / AFP
Izraeli oltási központ 2021. január 11-én, Haifában – Fotó: JACK GUEZ / AFP

Ez az első bizonyíték arra, hogy a Pfizer-vakcina nemcsak azt gátolja, hogy a beoltott személy megfertőződjön, hanem a kitett személyt abban is akadályozza, hogy átadja a vírust másoknak.

Ran Balicer professzor, a Klalit kutatórészlegének vezetője szerint az eredmények csak előzetesek, de nagyon biztatóak. „Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a megfigyelések nem azt mutatják, hogy teljes védelmet nyújt az oltás a betegséggel szemben. Ezért az oltottaknak továbbra is óvatosaknak kell lenniük, arcmaszkot kell viselniük, és be kell tartaniuk a közegészségügyi utasításokat a körülöttük élők védelme érdekében” – mondta a ynetnek.

A szakértők reményei szerint a következő hetekben bebizonyosodik, hogy az oltás segíti-e a fertőzött emberek súlyos COVID eseteinek és kórházi kezelésének csökkentését is. Az oltást a gyártó utasításai alapján három hét után meg kell ismételni, és csak a vakcina második dózisának beadása után egy héttel ígérik a mintegy 95 százalékos védettséget.

Izrael világelső a lakosság arányához viszonyítva a koronavírus elleni oltásokban, 2020. december 20-án kezdték el az egészségügyiek és a különösen veszélyeztetett 60 év fölöttiek beoltását. Eddig a vakcina két dózisa közül az elsőt csaknem 2 millió embernek adták be, és már megkezdték a második dózis beadását is. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!