Az újabb vakcinaszállítmánnyal 51 ezer embert tudnak beoltani

2021. január 12. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden is megtartották az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol először Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszélt arról, hogy az óvodákban és az általános iskolában rendes oktatás folyik. A középiskolákban a kormány viszont a hónap végéig meghosszabbította a digitális tanrendet.

Elmondta, hogy a napokban megjelent kezdeményezésekkel szemben,

az érettségi idén sem marad el,

már csak azért sem, mert az érettségi és a felsőoktatási intézmények felvételije szorosan összefügg egymással. „A kormány tehát nem tervez változtatni idén sem az érettségi szabályain.”

A középiskolai felvételiket is megtartják a járványügyi szabályoknak megfelelően, „itt ráadásul a felkészüléssel sem lehet probléma, hiszen a nyolcadik osztályosoknak rendes oktatás folyik”, tette hozzá Maruzsa.

Ezt követően Müller Cecília országos tisztifőorvos ismételte el a napi adatokat, melyeket ebben a cikkünkben foglaltunk össze. Elmondta, hogy keddig az összes oltóanyag elfogyott, ma azonban újabb szállítmány érkezett a Pfizer vakcinájából, és megérkezett az első Moderna-vakcinaszállítmány is Magyarországra.

A beérkezett újabb adagból pedig további 51 ezer embert tudnak majd beoltani.

Hozzátette, eddig összesen több mint 78 ezer embert kapta meg a védőoltást, ők első sorban egészségügyi dolgozók, illetve szociális intézmények lakói és dolgozói.

A Moderna ampullája egyébként 10 adagot tartalmaz, az oltóanyagot – a Pfizer vakcinájával ellentétben – nem kell feloldani, a két védőoltás között pedig 28 napnak kell eltelnie.

Müller bejelentette, hogy már a szociális alapellátásban dolgozók – így például a gyermekvédelemben dolgozók, a szociális munkások, a falugondnokok – is élhetnek az ingyenes teszteléssel a január 16–17. hétvégén.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese ma is részletes adatokat sorolt arról, hogy az elmúlt egy napban hányszor kellett a rendőröknek intézkedniük a rendeletek be nem tartása miatt, így például hány üzletben nem viseltek maszkot, hányszor találkoztak olyan emberrel, akiken a közterületen vagy a tömegközlekedési eszközökön nem volt maszk, és felsorolta, hányszor intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, és hány helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket.

A tájékoztató végén ezúttal is felolvasták az előre kiválogatott újságírói kérdéseket, a válaszok közül a legfontosabbak:

  • A két gyártó vakcinája nem kombinálható egymással, ezért mindenki számára félreteszik a második dózist. Csak így garantált a védettség, ami egyébként fokozatosan alakul ki.
  • A Pfizer ampullája nem öt, hanem hat adagra elegendő oltást tartalmaz, ezt mától Magyarország is alkalmazza.
  • Ha bebizonyosodik, hogy valaki a védőoltás után elkapta a koronavírust, akkor a betegség bizonyosan enyhén és szövődménymentesen zajlik majd le nála.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!