Elkezdték kiszállítani Európába a Moderna vakcináját

2021. január 11. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn megkezdődött a Moderna amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának európai kiszállítása – közölte vállalat.

„Az oltóanyag európai szétosztása az elmúlt tíz év egyik legnagyobb logisztikai feladata lesz, amelyet a Modernának meg kell oldania. Rendkívül hálás vagyok az összes partnerünknek, a beszállítóinknak és az Európai Bizottságnak a megkapott segítségért és támogatásért” – írta Dan Staner, a cég európai, közel-keleti és afrikai régióért felelős elnökhelyettese.

Az oltóanyagot a világ egyik vezető logisztikai társaságának számító Kühne + Nagel juttatja el az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiba, írja az MTI.

A Moderna vakcinájának forgalmazását január 6-án engedélyezte az Európai Bizottság az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása alapján. A vállalat 2021-ben legalább 600 millió adag védőoltást állít majd elő, 100 millió adaggal többet, mint amennyit korábban tervezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!