Február elején indulhat a magyar-osztrák közös vakcinafejlesztés állatkísérleti szakasza

2021. január 8. – 09:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a Debreceni Egyetem a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen fejleszti a magyar koronavírus elleni vakcinát, a Pécsi Tudományegyetem is hasonló fejlesztésen dolgozik az osztrák Cebina céggel, árulta el az ATV Híradójának Jakab Ferenc virológus.

Jakab azt is elmondta, hogy már megkezdődött a vakcinafejlesztés laboratóriumi fázisa, amit majd az állatkísérletek követnek, várhatóan január végén, legkésőbb február elején. „Nagyon bízok benne, hogy hamar eredményt tudunk produkálni” – mondta Jakab, aki ugyanakkor nem akart találgatni arról, hogy mikorra várható a fejlesztés végén beadható oltás.

Az interjúban Jakab az oltás fontosságáról is szót ejtett, elmondta, hogy „[n]em az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez egy nagyon nagyon fontos kérdés.” Kiemelte, hogy szerinte mind a Magyarországon már elérhető Pfizer/BioNTech-, mind a hamarosan érkező Moderna- és AstraZeneca-vakcina is védelmet nyújt az újfajta koronavírustörzsek ellen. Ugyanakkor azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy később az újabb mutációk miatt újabb típusú védőoltásokra lesz szükség, ám ezeket már nagyon gyorsan ki tudják majd fejleszteni.

Jakab az oltások biztonságát is hangsúlyozta, szerinte nem kell félni a vakcinától. „Semmilyen komoly mellékhatása nincsen, azonban hozzá kell tenni, az oltási helyen esetleg bepirosodhat, egy kicsit fájhat helye, esetleg hőemelkedésünk lehet, ez nyilván minden vakcinában benne van.”

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!