El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

A vírus dél-afrikai mutációja ellenállhat a terápiás kezeléseknek

2021. január 7. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a koronavírus elleni vakcinák nagy valószínűséggel hatékonyak lesznek a vírus dél-afrikai variánsával szemben is, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) korábbi vezetője szerint az

ellenállhat az eddigi terápiás módoknak, különösen az antitest kezelésnek.

Dr. Scott Gottlieb arról beszélt kedden, hogy a koronavírus 501Y.V2 néven ismertté vált dél-afrikai mutációja nagyon aggasztó jelenleg, mert úgy tűnik, nem működik azzal szemben a vérplazmakezelés, és az se jelent immunitást vele szemben, ha valaki túlesik a betegségen.

A szakember szerint épp ezért nagyon fontos, hogy minél gyorsbban beoltsák az embereket azokban az országokban, ahol ez a mutáció megjelent. A Fox News cikke szerint már Ausztriában, Svájcban, Japánban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is azonosították a vírust, amely sokkal gyorsabban terjed, mint az egész világon ismert koronavírus.

A WHO egyik vezetője ugyanakkor azt is mondta, hogy eddig semmi nem utal arra, hogy a vírus dél-afrikai mutációja gyorsabban vagy lassabban terjedne, mint a brit változat.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter is arról beszélt nemrég, hogy aggódik a dél-afrikai variáns miatt, szerinte ez több egy egyszerű problémánál, ez ugyanis „egy nagyon-nagyon jelentős probléma.” Az Egyesült Királyság már korlátozta a Dél-Afrikából érkező gépeket, és aki onnan érkezik, annak kötelezően karanténba kell vonulnia.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!